Koncz Zsuzsa

Furcsák a felhők, tompa a fény,

Rég megúnt körtáncokat járunk.

A lila ködben tán semmi remény,

De a dalban még vígaszt találunk!

Az sosem lesz baj, ha süvít a szél,

A baj, ha védtelenül állunk.

És az se számít, ha messze a cél,

Míg elvisz a lábunk. 

Talán szárnyalunk, talán elbukunk,

Még nem tudjuk a holnap merre tart.

De még itt vagyunk, s míg együtt álmodunk nincs baj,

Hisz örökre összetart 

A szeretet és a dal!

A szerelem és a dal!

Nem számít honnan, milyen tűz hozott el,

Ha közben őrizzük a lángot!  

Így egyszer együtt könnyen megváltjuk majd

Ezt a fásult világot!

Talán szárnyalunk, talán elbukunk,

Még nem tudjuk a holnap merre tart.

De még itt vagyunk, s míg együtt álmodunk nincs baj,

Hisz örökre összetart 

A szeretet és a dal!

A szerelem és a dal!

Indulva, érkezve, táncolva, könnyezve,

Szívünk egy ritmusra ver.

Álmodva, ébredve, zászlónkat lengetve,

Miért érnénk be ennyivel?

Hogyha eltévedsz az erdőn

és a fák között kiútra nem találsz

Hogyha foglyul ejt a bánat

és egyre jobban köt egy láthatatlan lánc

És a szíved már fárad

és te békét szeretnél

A harcból elég volt 

és te már nem küzdenél

Jobb, ha vársz még

egyszer eljön majd, ki szívednek felel

bár nincsen túl közel

Jobb, ha vársz még

mert egy új nap mindig új reményt hoz el

nem adjuk fel

Hogyha átírják a múltad

és te nem tudsz tenni semmit ellene

Nem téged véd a jog s a törvény

érted nem vonul már föl senki se

És a szíved már fárad

és te békét szeretnél

A harcból elég volt 

és te már nem küzdenél

Jobb, ha vársz még

mert a változás, az nem maradhat el

itt van már közel

Jobb, ha vársz még

mert egy új nap mindig új reményt hoz el

nem adjuk fel

Ki tudja, merre, merre induljunk tovább

Ki mondja meg, hogy hová tart az új világ

És hova menekül, ki nem talál hazát

Ki tudja, hogy jutunk az ingoványon át

Itt a szívem, nincs más fegyverem

De arra még emlékezem

Mint az ágyú, szólt az énekünk

Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk

Ingoványos vad világ

Bárhol jársz, sehol sincs biztonság 

Ingoványos vad világ

Gyáván elveszítünk, szabadság

Az, akire várunk, lehet, hogy messze jár

És könnyen eltéved, ki megváltásra vár

Itt a szívem, nincs más fegyverem

De arra még emlékezem

Mint az ágyú, szólt az énekünk

Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk

Ingoványos vad világ

Bárhol jársz, sehol sincs biztonság 

Ingoványos vad világ

Ki tudja most, hol jár az igazság 

Egy délután álmodtam én

mint jó barát jöttél felém 

A nyári nap mosolygott ránk

és átölelt közös hazánk

És nem volt bennünk gyűlölet

csak békés és megértő szeretet

Éreztem, hogy mégis szép

hogy együtt vagyunk most már nagyon rég

Az asztalunk terítve volt

és távolról halk zene szólt

És úgy tűnt, nem is nehéz

egy értelmes józan beszélgetés

Mert mindannyian összetartozunk

bár mindannyian mások vagyunk

És azt hiszem épp ezért szép

hogy együtt vagyunk most már nagyon rég

Hisz mindenhonnan jöttünk, és most itt vagyunk

ez a város, ahol élünk, és nincs más otthonunk

ez a föld takar, ha majd meghalunk

Hisz sokfélék vagyunk, de értjük egymás szavát

és azt reméljük mind, hogy holnapra szebb lesz a világ

Délután álmodtam én

mint jó barát jöttél felém

A nyári nap mosolygott ránk

és átölelt édes hazánk

Ne mondd, hogy nincs igazság és nem is lesz itt már soha

törvényes rend a sorsunk s nem mostoha

Ne mondd, hogy nincs jövő és nincs több remény

S nem vigasztal sem ének, sem költemény

Ne mondd, hogy fenn a várban a gyógyszer végleg elgurult

Hamis a festett képen a hősi múlt

Ne mondd, hogy szembenézni mindenki fél

Hidd el, hogy megfordulhat egyszer még a szél

Ne mondd, hogy fáj, 

ne mondd, hogy kár

Ne mondd, hogy minden hiába már 

Ne mondd, hogy fáj, 

ne mondd, hogy kár

ne mondd, hogy minden hiába már 

Lesz még egyszer új tavasz és lesz még szép a nyár

Az édes napsugárból nekünk is jár

Ne mondd, hogy készen állsz az útra, hogyha menni kell

A táltos új ruhája nem érdekel

Ne mondd, hogy téved az, ki szebb jövőt remél

Hidd el, hogy megfordulhat egyszer még a szél

Ne mondd, hogy fáj, 

ne mondd, hogy kár

Ne mondd, hogy minden hiába már 

Ne mondd, hogy fáj, 

ne mondd, hogy kár

ne mondd, hogy minden hiába már 

Lesz még egyszer szép a világ, ne adjuk fel

E földön élned is lehetne, nemcsak halnod kell

Ne mondd, hogy fáj, 

ne mondd, hogy kár

Ne mondd, hogy minden hiába már 

Ne mondd, hogy fáj, 

ne mondd, hogy kár

ne mondd, hogy minden hiába már 

Ne mondd, hogy fáj, 

ne mondd, hogy kár

Ne mondd, hogy minden hiába már 

Ne mondd, hogy fáj, 

ne mondd, hogy kár

a napsugár nekünk is jár

Mi az a barátság? – rejtélyes vonzalom

aminek nincs oka, de még is jó nagyon.

Amikor azt hiszed, már minden elveszett,

Jön a barátod, kézen fog, átvezet.

Ha van egy barátod, lehet, hogy menni fog 

Mi az a barátság? – Közös és nagy titok,

érdek nélküli, őszinte érzelem.

Mi az a barátság? – Nem tudja senki sem!

Ugye a szerelmet azt mindenki ismeri,

valami őrület, valami isteni!

Na, de a barátság annál is többet ér,

Ha van egy barátod, kárpótol mindenért.

IGEN, a barátság mindennél fontosabb.

Ki a te barátod? - Az, aki elfogad.

Amikor azt hiszed már, nem kellesz senkinek,

szomorú életed a barátod menti meg.

Az apád hozzád bármilyen lehet,

De a barátodat te választod meg!

Mi az a barátság? - Nagy dolog, azt hiszem.

Mi az a barátság? – Nem tudja senki sem!

Pedig a barátság mindennél fontosabb.

Ki a te barátod? - Az, aki elfogad.

Amikor úgy érzed, hogy minden elveszett,

zavaros életed a barátod érti meg,

bizony, az életed csak a barátod érti meg.

Én emlékszem még milyen vidáman

fociztál hajdanán

A gyermekkori pajtásaiddal

az iskola udvarán

És büszkén mondtad mindenkinek: 

Ha egyszer felnövök

Én bajnok leszek a bajnokok között

És hallottam, hogy katonaként is

megálltad a helyed

És kitüntetéssel szolgáltad

a nemzeti őrsereget

És azt mondták, hogy te olyan vagy

hogy nem adod fel soha

és te vagy a század legjobb harcosa

Mi lett belőled, mi lett belőled

mi történt veled

hogy szégyenkezni kell miattad 

mindenkinek

Az interneten azt írják a

babonás emberek

hogy eladtad az ördögnek 

a lelkedet

És emlékszem, hogy panaszkodott 

rád a szomszéd lány

hogy nagyon durván udvarolsz,

de te nem hallgattál rám

és azt mondtad, hogy tisztességgel 

nem mész semmire

Az életben csak az erősnek van helye

Mi lett belőled, mi lett belőled

mi történt veled

hogy szégyenkezni kell miattad 

mindenkinek

Az interneten azt írják a

babonás emberek

hogy eladtad az ördögnek 

a lelkedet

A szomszéd asszony állítja

hogy nem ismer már rád

És depressziós lett miattad

Az a drága jó anyád

Az újságok a címlapokra

nyomják a fényképedet

Ugye nem igaz mind, amit rólad terjesztenek

Mi lett belőled, mi lett belőled

mi történt veled

hogy szégyenkezni kell miattad 

mindenkinek

Az interneten azt írják a

babonás emberek

hogy eladtad az ördögnek 

a lelkedet

Mi lett belőled, nézz a tükörbe

hátha még sikerül

mert nem lesz annak jó vége

ki a korpa közé kerül

Térj eszedre, józanodj ki

amíg még lehet

és mentsed meg az örök tűztől

a lelkedet

Az éber álom hosszúra nyúlt, most indul, vagy most ér véget.

Eltűnt évek régi képeiből rád talál és összerak téged.

Játsszunk még! Csak számolj, s én messze futok!

Csak keress még! Majd a megszokott helyre bújok!

A fogyó Holdban lassú a perc, sárga a fény, eltűnik lassan.

Túl gyakran ölsz, és csak néha ölelsz, a békülést nehogy elszalasszam.

Mennyi szó, mi értelmet mégse talált,

És mennyi dal, mi önmagát adta tovább.

Valahol,

Ahol összeér föld és az ég, s, lelkünk milliárd csillagként

Ragyogva él majd,

Valahol.

Megszűnik a lesz és a volt, felhők mögé bújik a gond, 

A holnap még vár ránk

Valahol.

A tavasz ízes illata száll, mi egyszer volt, majd újra éled.

Egy régi szólam furcsa körtáncot jár, ismerős, de mégsem érted.

El ne szórd! Titkaid őrizd míg élsz!

S, ha újra szólsz, könnyen a szívemig érsz.

Valahol,

Ahol összeér föld és az ég, s, lelkünk milliárd csillagként

Ragyogva él majd, 

Valahol.

Megszűnik a lesz és a volt, felhők mögé bújik a gond, 

Ha mind odaérünk

Valahol.

Van ahol

Nem számít rang és a szín,

Van ahol

Az ég öröm könnyeket sír.

Valahol,

Ahol összeér föld és az ég, s, lelkünk milliárd csillagként

Ragyogva él majd,

Valahol.

Megszűnik a lesz és a volt, Felhők mögé bújik a gond

A holnap még vár ránk

Valahol.

Ha az álmok földjén is éber szemmel jársz

Sose ébredsz álom nélkül majd.

És, ha másnap rád ront egy dermesztő világ,

Meg se érezd majd a bajt.

Ott lesz melletted már egy titkos álomtárs,

Aki mindig súg majd, hogyha kell,

Folyton emlékeztet, hogy nagy király voltál,

És hogy van egy távoli hely 

És, ha úgy érzed, hogy minden fejtetőre állt,

És már senki és semmi nem segít, 

Lassan ráébredsz, hogy ez nem a valóság,

És ez mindig felszabadít. Megvilágosít: 

Ráébredsz, hogy ez nem a valóság - Fordított világ!

Úgy érzed, minden fejtetőre állt - Fejtetőre állt 

Ráébredsz, hogy ez fordított világ - Nem tart már soká

Úgy érzed, minden fejtetőre állt 

Látod már, hogy az álmod ellopták,

Látod már, ez egy fordított világ.

Itt a szónak mindig más értelme van,

Minden ember álarcot visel.

Itt a dolgoknak az alja van felül,

Itt a jónak rejtőzködni kell. 

És ha úgy érzed, hogy minden fejtetőre állt,

És már senki és semmi nem segít, 

Lassan ráébredsz, hogy ez nem a valóság,

És ez mindig felszabadít. Megvilágosít: 

Ráébredsz, hogy ez nem a valóság - Fordított világ!

Úgy érzed, minden fejtetőre állt - Fejtetőre állt 

Ráébredsz, hogy ez fordított világ - Nem tart már soká

Úgy érzed, minden fejtetőre állt

Látnod kell, hogy ez nem a valóság

Hóditották ez országot

Derék, lelkes, úri szittyák,

Jóttevői szegény népnek:

Iskolában így tanitják.

De nem így volt ezer évig,

Munkás embert ág is húzta,

Egy-két ezer úr kötötte

Millió jobbágyát gúzsba.

Magyarország dús ország volt

Van termése, kincse, vadja,

De amit a bús nép szerzett,

Víg uraság zsebre rakja.

Csak a gazdag, csak a zsarnok

Élt föl minden földi jókat.

Megláncolták, butitották

A dolgozó milliókat.

Ma már a szivek bátrabbak,

Sápadtak a gyermek-orcák,

Ha összeszakad Ég és Föld,

Mégis más lesz Magyarország.

Ez az ország mindnyájunké,

Hol bilincset urak vernek:

Háborura készüljön föl

Minden sápadt munkás-gyermek.

Van e földnek áldott Napja,

Pirosító levegője

És ha lefogja az úr-had,

Munkával elvesszük tőle.

Föl, gyermekek, tanulásra,

Háborura, egészségre:

Ti lesztek majd e rab ország

Megváltott és boldog népe.

Kérdeztem az álmodót, megszólítva szépen

A korsó meddig jár, óh-óh, meddig még

Kérdeztem az ébredőt hajnaltájt a téren

A korsó meddig jár, óh-óh, meddig még

Ha nem lehet már eltitkolni

akkor lesz elég

S az igazmondó juhász által

összeáll a kép

Addig jár a korsó

míg csak el nem lopják

Náluk nem számít, így van már rég

Addig jár a kútra

míg csak el nem kapják

- és az lesz a vég

Kérdeztem sok bölcselőt, romos kocsmák mélyén

A korsó meddig jár, óh-óh, meddig még

Kérdeztem sok szenvedőt, vándor útnak szélén 

A korsó meddig jár, óh-óh, meddig még

Ha átlátszóak lesznek majd

a sötét praktikák

S a törvény előtt egyenlő lesz

 minden igazság

Addig jár a korsó

míg csak el nem lopják

Náluk nem számít, így van már rég

Addig jár a kútra

míg csak el nem kapják

- és az lesz a vég

Messziről indultunk, s nem tudtuk hová jutunk,

Itt eléggé tetszett, ezért hát itt ragadtunk

Hiába mondták a szomszédok ebbőllesz még baj,

Sej, haj, sirva vígad a magyar!

Hívott az erdő és hívott a virágos rét,

Folyók és patakok kérték, hogy maradjunk még,

Azóta küzdünk, s az idő az arcunkra árkot mar,

Sej, haj, sírva vígad a magyar!

Ma bárhová mehetnénk, ha lenne miből.

Lassan elegünk van már mindenkiből.

Szabadság, szerelem, csak ennyit akarunk,

Ebből miért kéne választanunk?

A balsorsunk nyögte a császárt, s a diktatúrát,

Majd magunkra maradva elláttuk egymás baját.

Míg dőlnek a hidak, úgy egyre messzebb lesz a másik part.

Sej, haj, sírva vígad a magyar!

A hiú ábrándok múlnak már mindenkiben.

És megértjük lassan, nincs ingyen semmi sem.

A reklám mondja meg, mit vegyünk, mit higgyünk nap mint nap.

Sej, haj, sirva vígad a magyar!

Szabadság, szerelem, megváltoztatok!

Álmainkban szépek és tiszták voltatok.

Szabadság, szerelem, csak ennyit akarunk,

Ebből miért kéne választanunk?

Egy nyelvet beszélünk, mégsem értjük egymást.

A szavaink értelme a szándéktól változik át.

De, ha együtt éneklünk újra a jövőben bízunk majd,

Sej, haj, sirva vígad a magyar!

Elhal a szó, de a dal mindíg messzebbre száll,

Mert generációk egymásnak adják tovább.

Mindig lesz öröm és bánat majd amiről szól egy dal:

Sej, haj, sírva vígad a magyar!

Sej, haj, sírva vígad a magyar!

Sosem hitted, amikor mondták,
hogy vannak még gonosz mesék
Most már tudom, hogy te is látod:
ez egy elátkozott vidék

Sámánok járják itt az erdőt,
izzik a mágikus parázs
Ráolvasók vámpírok ellen
és minden szó lidércnyomás

Ez a tündérország,
elvarázsolt táj
mesebeli népe
új csodákra vár
Ez a tündérország
háborúban áll
Magával harcol
és békét nem talál

Hát nézd a táltos törpét
megint új álarcot visel
Miközben szól az álszent kórus
a métely magvát hinti el

Ez a tündérország
elvarázsolt táj
mesebeli népe
új csodákra vár

Ez a tündérország
háborúban áll
Magával harcol
és békét nem talál

Ez a tündérország

A belvárosban áll egy épület,
Rozzant múltját az Isten óvta meg,
Össze ne dőljön,
S hogy szebb nap is jöjjön.

A környék sem túl jónak mondható,
Megbűnhődte már a sok lakó
azt, ami volt és
azt, ami lesz még.

De rég még több oldalról nagyobb volt a ház.
Ma már máshol nyílik néhány lépcsőház.
És lásd, a kisebb helyen sok jó ember él,
Kik értik azt, hogy az ígéret
nem több a semminél.

Minden lassan, furcsán működik.
A sok koldus már úrnak öltözik,
Dolgozni mégsem,
Nincs kedvük éppen.

A pincében egy festő festeget,
A padlásról szőtt álmát festi meg,
Nem látja senki,
S így álmát megőrzi.

De jaj, sok házbizalmi mindent ellopott.
És így, a legtöbb lakás mind ütött-kopott.
A ház dolgait rendbe tenni kéne már,
Nem várni azt, hogy a házmester
majd rendet tesz talán.

Század utca 21.
Ez lett az életünk.
Itt együtt sírunk és nevetünk.
Század utca 21.
Süt még a nap le ránk,
Árnyéka egyre csak körbejár.

Sok-sok helyiség egyre bűzölög,
Régi tervek álma füstölög.
Elhalt a szándék,
Más lett a játék.

A lift már régen, évek óta áll,
Felső gombjáról a Kánaán
Eltűnt már régen,
Nem nyomjuk meg mégsem.

Hát nézd! A lakógyűlés nem sok jót ígér,
Hisz már a lakbér-adósság az égig ér.
És így a döntés könnyen kiszámítható,
Hogy a rossznál már a kevésbé rossz jónak mondható.

A jókedvünk is mára majdnem elfogyott,
Az igazságból az "i" betű már régen elkopott.
A ház dolgait rendbe tenni kéne már,
Nem várni azt, hogy a házmester majd rendet tesz talán.
 

Miféle testben jössz elém
a földi sodrásban megint?
Folyton változik alakod
a nevek örvénye szerint:
homokpart, kőarc, kisgyerek,
idegen szempár a buszon, 
vagy egy utca, mit ismerek,
de a helyet már nem tudom.
Szálltam erre, mint repülő -
ha majd az leszek integess!
Folyton elébem kerülő,
találgathatom, ki lehetsz.
Amikor ott vagy valahol,
minden a hangodról beszél.
Amikor nem vagy, üresen
ragyog a szív-nem-látta tér.
Emberruhám ha levetem, 
találkozunk-e valahol?
Milyen betűkkel írsz nekem
az összefirkált ég alól?
A márvány Szaturnusz mögül
odatalálsz-e, mint a fény,
hogyha smaradtábla leszek
a Hold fekete felszínén?

Miféle testben jössz elém
a földi sodrásban megint?
Folyton változik alakod
a nevek örvénye szerint:

Amikor ott vagy valahol,
találgathatom, ki lehetsz.
Milyen betűkkel írsz nekem
Emberruhám ha levetem

Emberruhám ha levetem,
találkozunk-e valahol?
Milyen betűkkel írsz nekem
az összefirkált ég alól?

A márvány Szaturnusz mögül
odatalálsz-e, mint a fény,
hogyha smaragdtábla leszek
a Hold fekete felszínén?
 

Úgy mentél el, mint aki fáradtan lelép
És azt mondja, hogy ennyi volt,
és ebből már elég
Mint akinek nem maradt már
ereje küzdeni
És tudja jól, hogy senkin nem tud segíteni
De a 67-es úton, ha feltámad a szél
Nyáréjszakán rólad mesél.

Mentél és nem köszöntél senkitől sem el
Mint akit a folytatás már rég nem érdekel
A szíved súgta, nem tehetsz már
semmit ellene
És nem tudsz tovább élni vele, se nélküle
De a 67-es úton, ha feltámad a szél
Nyáréjszakán rólad mesél

Itt hagytál mindent és a csillagok
közt jársz
a szíved most már békében pihen
De ha megszólal egy dal,
és hallom a hangodat
Én úgy érzem, hogy itt vagy még velem

Elmentél úgy, hogy tudom,
készültél már rég
Azt mondtad, a fényből és a sikerből elég
Mint aki se veszteni, se győzni nem szeret
Mint egy öreg bölcs, aki még
mindig kisgyerek
De a 67-es úton, ha feltámad a szél
Nyáréjszakán rólad mesél

És a 67-es úton, nyáréjszakán
A hold ragyog, s a csend beszél tovább

A sötét felhők hallgatnak:
vihar előtti csönd.
A semmiből jön az ítélet,
és mindent romba dönt.
Megnyílik a föld, leszakad az ég,
sehol sincs többé menedék!
Átszakad a gát, zavaros a tó,
az a víz nem lesz iható,
mert hazug az a szó!
Forgószél jön a magasból,
és minden véget ér.
Gonosz az a szó!
Porfelleg lesz a világból,
és forró, tiszta szél.

Gyakran téved az időjós,
vagy meg sem szólal ő,
Mit mondhatna a jövőről,
ha nincs már több idő?
Megnyílik a föld, leszakad az ég,
sehol sincs többé menedék!
Didereg a föld, beborít a hó,
Nehogy elhidd, hogy az a jó,
mert hazug az a szó!
Forgószél jön a magasból,
és minden véget ér.
Gonosz az a szó!
Porfelleg lesz a világból,
és forró, tiszta szél.

Búcsúzz el bátran és szabadon az álmoktól!
Indulj el, úgyis marad, aki rád gondol!
Gyere velem
Búcsúzz el, minden hazug, amit ismertél
Indulj el, hagyd, hogy vigyen az a forgószél!

Ideje van
Búcsúzz el bátran és szabadon az álmoktól!
Indulj el, úgyis marad, aki rád gondol!
Gyere velem
Búcsúzz el, minden hazug, amit ismertél
Indulj el, hagyd, hogy vigyen az a forgószél!

Hadd vigyen a szél!

Azt ígérték, hogy maradhatsz,
de mégis menni kell.
Attól félek, hogy nem óv már
a meghitt, régi hely.
Megnyílik a föld, leszakad az ég,
sehol sincs többé menedék!
Eltűnik az út, belepi a hó,
ködbe téved az utazó.

Mert hazug az a szó!
Forgószél jön a magasból,
és minden véget ér.
Gonosz az a szó!
Porfelleg lesz a világból,
és forró, tiszta szél.

Búcsúzz el bátran és szabadon az álmoktól!
Indulj el, úgyis marad, aki rád gondol!
Gyere velem
Búcsúzz el, minden hazug, amit ismertél!
Indulj el, hagyd, hogy vigyen az a forgószél!
Ideje van
Búcsúzz el bátran és szabadon az álmoktól!
Indulj el, úgyis marad, aki rád gondol!
Gyere velem
Búcsúzz el, minden hazug, amit ismertél
Indulj el, hagyd, hogy vigyen az a forgószél!

Hadd vigyen a szél!

Történhetett volna minden másként
és előre nem volt megjósolható
De a nagymamám csak bölcsen annyit mondott:
hogy így volt szép, így volt jó

Mert én nem tudtam, hogy m'ért jöttem világra
és a gyermekkoromról elmondható,
Hogy utólag nem az derült ki róla,
hogy így volt szép, így volt jó

Bár az iskolában lelkesen tanultuk,
hogy az életünk megváltoztatható
Mi a változással mindig rosszul jártunk,
de így volt szép, így volt jó

Az első nagy szerelmem vallomása
mikor még annyi mindent jelentett egy szó
Azt ígérte, hozzám mindig hű lesz
és így volt szép, így volt jó

Aztán bánatomra meg kellett tanulnom,
hogy egy vallomás is visszavonható
Erre nagymamám megint csak azt mondta:
így volt szép, így volt jó

Mert az élet megtanít mindenkit arra,
hogy sosem tudjuk meg, mire való
De vígasztal, ha azt képzeled róla,
hogy így volt szép, így volt jó

Hallom még a nagymamám szavát
távolról már, de szívemből beszél
tudod úgy van, hogy ki mint él, úgy ítél

Ha visszanézek innen, ahol állok
már egy egész élet majdnem látható
És az orvosság az összes csalódásra,
hogy így volt szép, így volt jó

Mert az élet megtanít mindenkit arra,
hogy sosem tudjuk meg, mire való
De vígasztal, ha azt képzeled róla,
hogy így volt szép, így volt jó

...így volt szép, így volt jó

Egyszer volt, hol nem volt, egy barna kis leány
Eltévedt az úton s otthont nem talált.
Egy erdőben ébredt fel és csendesen sírdogált.

Ijesztő volt minden, a bokrok és a fák,
A sötétből a hangok a nevét suttogták,
De egyszer csak véletlen egy tündér rátalált.

Együtt jártak erdőt és mezőt,
És jött még sok új barát.
De éjjel féltek, mert akkor bújt elő,
Sok szörny, mutáns és boszorkány

Az üveg hegyen innen, az álmainkon túl,
Eltévedt egy kislány a sárkányok földjén.
A lába messze vinné, de a szíve visszahúz,
Hát hogy segítsek rajta a sárkányok földjén?

Meghívta a kislányt a nagy sárkánykirály.
Ajándékba néki egy országot kínált
Csupán egy életért, a barna lány szívéért

De a lány így szólt: "Sosem lesz az a kincs,
Hogy megcsaljam azt, aki voltam.
Inkább lennék bilincsek között,
Mint örökre lélekben rab!"

Az üveg hegyen innen, az álmainkon túl,
Eltévedt egy kislány a sárkányok földjén.
A lába messze vinné, de a szíve visszahúz,
Hát hogy segítsek rajta a sárkányok földjén?

Ugyanaz az érzés ébreszt fel,
Ugyanaz a monda altat el,
Ugyanaz a dallam szól bennem,
Ugyanaz az ember ért engem

Ugyanaz a szív, mi megdobban,
Ugyanaz a tűz, mi fellobban,
Ugyanaz a kép, mi megríkat,
Ugyanaz a dal, mi elringat.

Egy tiszta hang
Most kéne még
Egy őszinte szó
Jó lenne még
Felettünk az ég
Legyen tiszta kék
A sötét felhőkből
- Jól tudod - már elég
Alattunk a föld
Legyen tarka rét
Mind a száz virág nyíljon feléd
S legyen tiéd

Egy régi dal
Most kéne még
És egy új remény
Jó lenne még...
Ennyi fájdalom
Nem kéne rég
Meghasad a szív
Ha túl komoly a veszteség
M'ért érzem úgy,
Mondd meg miért?!
Ha mégis forog a föld,
Miért visszafelé, a múlt felé?

Forog a kerék, nem lassít a fék
Gurulunk a lejtőn felfelé
Szaladnak a fák, miénk a világ
A sebességből most már nem elég
Forog a kerék, alattunk az ég
Repülünk a csillagok felé
Kapaszkodj belém, addig sose félj
Az egész világ legyen tiéd

Felettünk az ég
Legyen tiszta kék
A sötét árnyakból
Most már elég
Alattunk a föld
Legyen tarka rét
Mind a száz virág
Legyen tiéd

Ébredj fel! Reggel van!
Itt a napfény a szobádban.
Hinned kell, az élet szép
S a világ szebb lesz, ha te is szeretnéd!

Ébredj fel és feledd el
Milyen hosszú volt az éjszaka
s te rosszat álmodtál!
Indulj hát, mitől félsz
Hiszen megérkezni nem tudsz, 
ha el sem indultál.

Ne add fel! Maradj hű!
Tudom jól, ez nem is egyszerű!
Vigyázz rám! és ölelj át
és feledd el ezt az éjszakát

Ébredj már és feledd el….
Milyen hosszú volt az éjszaka
s te rosszat álmodtál!
Indulj hát, mitől félsz
Hiszen megérkezni nem tudsz, 
hogyha el sem indultál.
Ébredj fel…
Ébredj fel!

Ébredj már és feledd el….
Milyen hosszú volt az éjszaka
s te rosszat álmodtál!
Indulj hát, mitől félsz
Hiszen megérkezni nem tudsz, 
hogyha el sem indultál.

Felelj hát, Kedvesem!
-miért hagytuk, hogy így legyen? 
Ne add fel, ölelj át,
és feledd el ezt az éjszakát! 
és ébredj fel…
Ébredj fel
és ébredj fel…
Ébredj fel
és ébredj fel…

Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák - kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt;
ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt.

És vigasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét -
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.

S ha száját tátja a gyerek
és fölnéz rád, vagy pityereg -
ne dőlj be néki, el ne hidd,
hogy elkábítják elveid!
Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát

Találtam én egy szép virágot,
Tudod azt jól, hogy nem virág volt.
Virágos köntösét viselte,
És aki látta, megszerette.

Lehetne most a dalban egy lány,
Lehetett volna más is talán.
Lehetett volna, mégsem az lett,
Mer' aki látta, félreértett.

Megkívánta szép virágomat
egy öreg király,
Elvitette, nála hervad el már.

Találtam én egy szép virágot,
Tudod azt jól, hogy nem virág volt.
Lehetne most a dalban egy lány,
Lehetett volna más is talán.

Agyonhasznált szavaink
Semmit nem mondanak többé.
Amit jelentettek régen,
Az velünk foszlott köddé.
Ölelés helyett vallomás,
Mosoly helyett hízelgés,
Ha akadnak még mosolyok,
A legtöbb már csak vicsorog.

Már nem beszéli senki
A lelkek szelíd nyelvét,
De ölelik még egymást
Az aprók és a gyengék,
A felnőttekre hagyják
Az agyongyötört szavakat,
Nem nézik a plakátot,
Mert nem látják a falakat.

Képernyők, címlapok,
Fényújság...
Szemtől szembe nincsen út
Azt szétdúlták,
Nem javítja más,
Csak a bolondok és a gyerekek,
Csak köztük árad még
A melegség, a szeretet.
A megértés és a szeretet.

Kimondhatatlan érzés,
De kimondják ők mégis,
Kimondhatatlan szó,
De kimondom most én is,
Talán utoljára még,
Utoljára a Földön,
Hangozzon el még egyszer,
Ha jönnie kell, hát jöjjön:

Képernyők, címlapok,
Fényújság...
Szemtől szembe nincsen út
Azt szétdúlták,
Nem javítja más,
Csak a bolondok és a gyerekek,
Csak köztük árad még
A melegség, a szeretet.
A megértés és a szeretet.

Hol vagyok, hol vagyok
És te hol vagy, ha szeretsz
Szeress most, ha lehet
Ne árulj el senkiért sem

Nem, nem adom
Nem adom fel magam
Amíg hallod a szavam
Hol vagy, és a szíved hol van

Az Égből jött egy üzenet,
hogy a Földön szép a nyár
A tányér mindig tele van,
De üres a kanál

Én egyfolytában jól vagyok
És nem lesz velem baj
Vigyáznak rám az angyalok
már semmi nem zavar

Te álmodj engem, csak fel ne ébredj
Minden úton veled vagyok
A világ végén rám találhatsz végleg
Felettünk majd a nap ragyog

Hol vagyok, hol vagyok
És te hol vagy, ha szeretsz
Szeress most, ha lehet
Ne árulj el senkiért sem

Nem, nem adom
Nem adom fel magam
Amíg hallod a szavam
Hol vagy, és a szíved hol van

Az Égből jött egy üzenet,
hogy a Földön szép a tél
És eljönnek az angyalok
ha minden hófehér

Én egyfolytában jól vagyok
És nem lesz velem baj
Ha érzem azt, hogy gondolsz rám
már semmi nem zavar

Te álmodj engem, csak fel ne ébredj
A csillagokkal barátkozom
A világ végén rám találhatsz végleg
Szeretlek majd nagyon-nagyon

Hol vagyok, hol vagyok
És te hol vagy, ha szeretsz
Szeress most, ha lehet
Ne árulj el senkiért sem

Nem, nem adom
Nem adom fel magam
Amíg hallod a szavam
Hol vagy, és a szíved hol van

Voltam már ártatlan, félénk kisleány
Álmodtam holdfényes nyári éjszakán
Képzeltem jönnek majd értem angyalok
de láthatod, itt vagyok

Voltam már néhányszor szebb és jobb helyen
Gördültem látszólag biztos síneken
Távolba hívtak a fénylő csillagok
de láthatod, itt vagyok

Párizsban szép a nyár
Amszterdam visszavár
Hol van a hely, hol nem tűnik el
az a dal, mi rólunk szól

Londonban felhős az ég
Rómában napsütötte kék
A szíved a hely, hol nem tűnik el
az a dal, mi rólunk szól, amíg még szól

Volt úgy, hogy éreztem, mért kell küzdenem
Hittem, hogy győzhet a józan értelem
Vártam, hogy jönnek majd boldogabb napok
de láthatod, itt vagyok

Álltam már én is a vesztes oldalon
De eddig túléltem minden bánatom
Egyszer tán én is majd elhallgatok
de láthatod, még itt vagyok

Párizsban szép a nyár
Amszterdam visszavár
Hol van a hely, hol nem tűnik el
az a dal, mi rólunk szól

Londonban felhős az ég
Rómában napsütötte kék
Hol van a hely, hol nem tűnik el
az a dal, mi rólunk szól

Berlinben jó volt a tél
Madridban simogat a szél
De itt az a hely, hol nem tűnik el
az a dal, ami rólunk szól, ha rólunk szól

Úgy jöttél hozzám, mint a vándor
ki útja végén visszatér
És tudja már, hogy bárhol járhat
mindenhol szembe fúj a szél

Mondtad, a túlsó part se csábít
békére ott sincs több esély
Ma még a háborúra készül
ki holnapra szép jövőt ígér

Óh hányszor terveztünk már sokkal szebb jövőt
és hittük el, hogy szent a cél
És zászlók hirdették lobogva fényesen,
hogy újra megfordult a szél

És hányszor képzeltük, hogy véget ért a múlt
s egy szebb jövő kezdődik el
Békéről, reménységről szólt a dal, mikor
a ház falán megint feltűnt a jel

Nem kell a szép jövőt ígérni
elég, ha most nem rontjuk el
Elég, ha mindazt, ami történt
hazugság nélkül mondjuk el

Óh hányszor terveztünk már sokkal szebb jövőt
és hittük el, hogy szent a cél
És zászlók hirdették lobogva fényesen,
hogy újra megfordult a szél

És hányszor képzeltük, hogy véget ért a múlt
s egy szebb jövő kezdődik el
Békéről, reménységről szólt a dal, mikor
a ház falán megint feltűnt a jel

Ki tudja mit hoz még a holnap
talán majd lesz egy szebb világ
Hol minden ember ünnepelhet
s nekünk is nyílik majd virág

Miről is szól a színdarab
az, amit évek óta írsz oly lelkesen?
Kinek akarsz tetszeni?
Ez a nagy kérdés azt hiszem

Az, amit adsz, túl kevés
Bonyolult bűvészmutatvány, semmi más
Az a gyanúm, hogy nem tudod
ez az utolsó felvonás

Valahol távol a realitástól
csodás jelmezedben állsz egy színpadon
Valahol távol, egy szerepet játszol
Talán felébredhetsz még
s hogy akkor mi lesz, nem tudom

Valaha rég még érdekelt
az, ahogy mások látják a világ dolgait
Egy ideje már nem figyelsz,
a sikered fénye elvakít

De azért légy óvatos
ez a te tündöklésed nem tart örökké
Lecserél majd a rendező
s a szereped máris másoké

Valahol távol a realitástól
csodás jelmezedben állsz egy színpadon
Valahol távol, egy szerepet játszol
Talán felébredhetsz még
s hogy akkor mi lesz, nem tudom

Valahol távol a realitástól
csodás jelmezedben állsz egy színpadon
Valahol távol, egy szerepet játszol
Talán felébredhetsz még
s hogy akkor mi lesz, nem tudom

Milyen is hát ez a színdarab
Kiderül majd egy szép napon
És akad-e még közönség,
aki majd tapsol, ha véget ér
nem tudom…

Reggel, mikor felébredtem, áramszünet volt
A tévé némán ásított és a rádió se szólt
Nem hallottam híreket és nem tudtam, mi van
csak feküdtem az ágyamban bután s boldogan

Nem tudtam, hogy katasztrófa
megint merre volt
Hogy hol zuhant le, robbant fel,
vagy tornádó tarolt
Hogy hányan vannak sérültek
s ki volt szabálytalan
Csak feküdtem az ágyamban bután s boldogan

Volt egy jó napom, egy egész jó napom
Régen nem volt ilyen jó, ezt elárulhatom
Volt egy jó napom, egy egész jó napom
El sem merem mondani, de volt egy jó napom

Nem hallottam honnan támad rettentő veszély
Hogy édes hazám válsága
ma éppen milyen mély
Hogy hosszú távon elsorvadunk mindannyian
Csak feküdtem az ágyamban bután s boldogan

És nem láttam a tévében az élő díszletet
és azt, hogy beszélni még mindig ész nélkül lehet
És nem tudtam, hogy megint
újabb forradalom van
csak feküdtem az ágyamban bután s boldogan

Volt egy jó napom, egy egész jó napom
Régen nem volt ilyen jó, ezt elárulhatom
Volt egy jó napom, egy egész jó napom
El sem merem mondani, de volt egy jó napom

Aztán egy nagy kattanás és bekapcsolt a gép
Visszatért az áram, és lett megint feszültség
És mert buta nem vagyok, már tudom ennyiből
A boldogságnak titka az,
ha nem tudsz semmiről

Volt egy jó napom, egy egész jó napom
Régen nem volt ilyen jó, ezt elárulhatom
Volt egy jó napom, egy egész jó napom
Azt, hogy nincs most több ilyen,
csak sajnálhatom
Mert sajnos magam kikapcsolni
Még nem tudom

Úgy indult el, hogy jó
Úgy indult el, hogy jó lesz majd
Úgy érezted, hogy szép
Úgy érezted, hogy szép lesz majd

De az álmok nem teljesültek
És jönnek sorban a meglepetések

Azt gondoltad, hogy jó
Azt gondoltad, hogy jó lesz így
Azt képzelted, hogy szép
Azt képzelted, hogy szép lesz így

Most már látod, hogy félrevezettek
És jönnek sorban a meglepetések

Hol tévedtél el
vissza hol találsz az elvesztett útra
Hol tévedtél el
Gondold meg jól, hol kezdjük újra
Forduljunk el, vagy a széllel szemben
menjünk tovább, ahogy a csillag az égen
Hol tévedtél, mondd hát el

Hol tévedtél el
vissza hol találsz az elvesztett útra
Hol tévedtél el
Gondold meg jól, hol kezdjük újra
Forduljunk el, vagy a széllel szemben
menjünk tovább, ahogy a csillag az égen
Hol tévedtél, mondd hát el

Lásd, itt az ősz,
a fények is halkabbak már
nem számolom,
Hogy hány múlt el, hisz oly sok még vár

Lépteim tompítja az őszi levél,
Néhány a vállamra száll,
A fák között érzem a tél megbújó illatát

Nem hall, nem lát, nem beszél
Mégis a szívemben él
Nem hall, nem lát, nem beszél
Csak bennem zenél
A város, mi összeköt rég,
Mi csúnyán is szép

A házak között
Pár galambot kerget a szél
Gyermek kacaj,
S egy autóduda versenyre kél

A lépcsőház csendes, csak a szomszéd fülel,
Most kívül hagyok minden zajt,
Ez a vasárnap délelőtt eltüntetett minden bajt

Nem hall, nem lát, nem beszél
Mégis a szívemben él
Nem hall, nem lát, nem beszél
Csak bennem zenél
A város, mi összeköt rég,
Mi csúnyán is szép

Nem hall, nem lát, nem beszél
Mégis a szívemben él
Nem hall, nem lát, nem beszél
Csak bennem zenél

Nem hall, nem lát, nem beszél
Mégis a szívemben él
Nem hall, nem lát, nem beszél
Csak bennem zenél
A város, mi összeköt rég,
Mi csúnyán is szép
Mi csúnyán is szép

A távolban egy kék hotel,
ott lakik az Isten, sokszor sír,
mert szeret minket,
sokszor sír, mert nem segíthet

Túl nagy a káosz a világ végén,
süllyedünk a semmibe,
elszakadt a belső mérték,
nincsen bennünk semmi részvét

Szállj, ami itt tartott elszakadt,
minden emlékünk itt marad,
a napfényes ég alatt

Csak szállj, ami itt volt elszakadt,
minden emlékünk itt marad,
a csillagos ég alatt

Most kellene imádkozni,
biztos nem fájna ennyire,
a kevesebből tán több lenne,
és maradna kegyelemre

Álmomban már nem sír az Isten,
csak könnyezve szurkol nekünk,
ha sikerülne megváltozni,
a kék hotelben kezet fogna velünk

Csak szállj, ami itt tartott elszakadt,
minden emlékünk itt marad,
a napfényes ég alatt

Csak szállj, ami itt volt elszakadt,
minden emlékünk itt marad,
a csillagos ég alatt

Csak szállj, ami itt tartott elszakadt,
minden emlékünk itt marad,
a napfényes ég alatt

Csak szállj, ami itt volt elszakadt,
minden emlékünk itt marad,
a csillagos ég alatt

A távolban egy kék hotel,
ott lakik az Isten, sokszor sír,
mert szeret minket,
sokszor sír, mert nem segíthet

Túl nagy a káosz a világ végén,
süllyedünk a semmibe,
elszakadt a belső mérték,
nincsen bennünk semmi részvét

Szállj, ami itt tartott elszakadt,
minden emlékünk itt marad,
a napfényes ég alatt

Csak szállj, ami itt volt elszakadt,
minden emlékünk itt marad,
a csillagos ég alatt

Álmomban már nem sír az Isten,
csak könnyezve szurkol nekünk,
ha sikerülne megváltozni,
a kék hotelben kezet fogna velünk

Hajnalban ébredtem, párás volt az ég
A város utcáin nem járt senki még
Hajnalban ébredve senki sem volt, ki
megkérdezze, hogy
Mondd, mondd, merre mész

Derengő házak közt forduló troli
ismerős volt minden, mégis távoli
Hajnalban indultam, sajgott kicsit, de azt is
tudtam már
Hogy nincs tovább

Ezeregy élet vár
Ezeregy másik nyár
Felszállt a nap a háztetők fölött
És csak vitt az út a nagy ködök partján

Ezeregy élet vár
Ezernyi ismeretlen nyár
Hol a kék folyó a titkos völgybe tér
a tág mezők, hullámzó esti szél
Nyomában jár

Álmomból várt rám a dombok távola,
Morajló erdők, futó falvak sora,
Álmomból már tudtam, hogy menni kell, mert
sok más út van még,
Sok más vidék

Fekete felhők közt, megdőlt fák alatt,
Villám cikázott, és jégeső szakadt,
Álmomból már tudtam, hogy menni kell,
mert sok más út van még,
Sokféle kép

Ezeregy élet vár,
Ezeregy másik nyár
Felszállt a nap a háztetők fölött,
És csak vitt az út a nagy ködök partján

Ezeregy lejtőn át
Villámok éjszakáján át
Ott vár a dal, azt mondja, itt vagyok
Ott vár egy arc, a dal mélyén ragyog

Ezeregy felhőn át,
Hullámok hegyvidékén át
A dalban ott vár rád
És felragyog
A messzi álmokból
Egy ismeretlen nyár

Látod, így van kedvesem, hópelyhek vagyunk
a zúgó szélben mit sem ér a saját akaratunk
Nem könnyű nekünk, pörgünk, táncolunk
Egymás oldalán hogy is maradhatunk?

Alig sejtjük, mért vagyunk, hogyan keletkezünk,
azt sem tudjuk biztosan, hová érkezünk.
Hullunk csendesen, gyakran vétkezünk,
hófehér a táj, kering a szél velünk.

Milliárdnyi hópehely a földre száll,
milliárdnyi nagy remény és kis halál
Mennyi édes rettegés földet ér
és hómezővé összeáll
Messze vagy már, nem tudom,
hogy merre jársz,
jó barátot, hű szerelmet hol találsz
Jégvirágot bont a tél,
Elfeledtél teljesen, vagy visszavársz?

Szürke égen lebbenő hópelyhek vagyunk
Szállunk, forgunk, szédülünk,
megállni nem tudunk.
Alattunk háztetők, pörgünk, táncolunk,
egymás oldalán nem maradhatunk.

Milliárdnyi hópehely a földre száll,
milliárdnyi nagy remény és kis halál
Mennyi édes rettegés földet ér
és hómezővé összeáll
Mért csinálunk minden útból tévutat?
Mért akasztunk vágyainkra szárnyakat?
Néhány boldog perc miatt itt keringünk
föld felett és ég alatt.

Látod, így van kedvesem, hópelyhek vagyunk.

Amikor az ember szerelmes
olyankor egy kissé bolond lesz,
Ide-oda táncol a szobában,
s ilyeneket dúdol magában, hogy:

Dum-duli-dú dú dum-duli-dú
Dum-duli táncol a szobában,
Dum-duli-dú dú dum-duli-dú
Dum-duli dúdol magában

Amikor az ember magányos
minden buta kis dalt elátkoz,
Ide-oda járkál kabátban,
s ilyeneket mormol magában, hogy:

Dum-duli-dú dú dum-duli-dú
Dum-duli járkál kabátban,
Dum-duli-dú dú dum-duli-dú
Dum-duli mormol magában

Tudod, néha édes mindegy,
hogy miről szól a dal.
Tudod nem tesz jót neked sem,
ha felkavar.
Hiszen annyi minden volna,
miről énekelhetnék,
de van itt baj már így is épp elég.

Én is tudom azt, hogy mit érzel,
Tele van a csizmád az egésszel,
De ha sok a bánat, megárthat,
Legyen a dalunk hát vidámabb!

Mert amikor egy ajtó bezárul,
Valahol egy ablak kitárul.
Valahol nyílnak a virágok
Hát ne temessük még el a világot!

Dum-duli-dú dú dum-duli-dú
Dum-duli nyílnak a virágok,
Dum-duli-dú dú dum-duli-dú
Ne temessük még el a világot!

Tudod, néha édes mindegy,
hogy miről szól a dal.
Tudod nem tesz jót neked sem,
ha felkavar.
Hiszen annyi minden volna
mit mondanék,
de van itt baj már épp elég

Ezzel a kis dallal azt üzenem:
Aki bújt, elbújt, aki nem, nem.
Gyere velem szedjünk virágot,
És ne temessük még el a világot!

Dum-duli-dú dú dum-duli-dú
Dum-duli nyílnak a virágok,
Dum-duli-dú dú dum-duli-dú
Ne temessük még el a világot!

Dum-duli-dú dú dum-duli-dú
Dum-duli szedjünk virágot,
Dum-duli-dú dú dum-duli-dú
Ne temessük még el a világot!

Az álomgyár már az új időkre készül
Itt van már az új repertoár
A szó, a hang, a történés
a színes kép is háromdés
tiszta szédülés
Az embereknek kell egy édes álom
hogy jobb kedvük legyen
mikor a pénz kevés

Csábítónak tűnik, ami kész-kész-készül
Elbűvöl az új repertoár-tár-tár-tár
Forog az ál, az ál, az álomgyár
és a termék oly mesés
a háromdés
mer’ itt az embernek újból kell egy álom
hogy jobb kedvük legyen
Mikor a pénz kevés - nagyon kevés

Jön, jön már
élménycunami vár
Elkábít az álomgyár
Jön, jön, jön
a tiszta életöröm
Kell ez az új szórakoztató világ
ha már a régi lejárt

Aha…

Jön, jön már
élménycunami vár
Elkábít az álomgyár
Jön, jön, jön
a tiszta életöröm
Kell ez az új szórakoztató világ
ha már a régi lejárt

Az álomgyár, gyár, gyár…
Óh az álomgyár

Ha kíváncsi vagy, hogy a holnapod
mit rejt előled el
csak merülj mélyen a tudat alá
vagy tekints az égre fel
Ha kitágítod a szűkre szabott láthatárodat
a csillagfényes tükörbe nézve felismered magad

Ahogy állnak a csillagok
Lehetnek még jó napok
S ha eljön, kivel megosztanád
lehet szép az éjszakád

Ahogy állnak a csillagok
Lehetnek még jó napok
Akárhogy magyarázhatod
Ha majd megéred, megtudod

A földön élünk bizonytalan, s a világ forog velünk
kell legyen valami kapaszkodó,
különben szédülünk
Ijesztő nagy a végtelen, de az sem kizárható
hogy az időt is körbe kergeti
a negyedik dimenzió

Ahogy állnak a csillagok
Lehetnek még jó napok
S ha eljön, kivel megosztanád
lehet szép az éjszakád

Ahogy állnak a csillagok
Lehetnek még jó napok
Akárhogy magyarázhatod
Ha majd megéred, megtudod

A világ vége már számtalanszor bekövetkezett,
de születtek újabb teóriák a régiek helyett
Ne kérd tőlem, hogy mondjam el
ami előttem is titok
valamit biztos sejtenek az égen a csillagok

Ahogy állnak a csillagok
Lehetnek még jó napok
S ha eljön, kivel megosztanád
lehet szép az éjszakád

Ahogy állnak a csillagok
Lehetnek még jó napok
Akárhogy magyarázhatod
Ha majd megéred, megtudod

Eltelik, mint egy álmos reggel
őszbe lép a tükröződő nyár
Diófák, néma bokrok beszélnek hozzád
Nem tudod, hogy merre indulnál

Visszanéz, ki messze lépni nem mer
Újrajátssza, hogy hol hibázott rég
múlt idő - száz alakban - visszatarthat még
hogy rabja légy öntudatlan

Soha ne kérdezd, merre az út!
Az is cél, ahol jársz!
Ezer irányból pont ide jut
minden, ami csak rád vár!

Köd lepi még a lombkoronát,
nézd az égbolt hogy szövi át
igazi kékkel
ami beszürkült már

Köd lepi még a lombkoronát,
nézd az égbolt hogy szövi át
igazi kékkel
ami beszürkült már

Soha ne kérdezd, merre az út!
Az is cél, ahol jársz!
Ezer irányból pont ide jut
minden, ami csak rád vár!

…Köd lepi még a lombkoronát,
nézd a napfény új sugarát!
csupa arannyal
ragyog az ég alján

Van az úgy, hogy nagy a sötét
Ami jön, azt nem látod
Odakint szakad az ég
S te idebent fázol

Gyere hát, gyere közel
Hallgasd a hangokat
Zene szól, üzen a dal
Bíztat, ahogy ringat

Hol a híd, hol a határ
Mi marad, ha átléped
Odaát a nyugalom vár
De ideköt az élet

Gyere hát, gyere közel
álmodban messze jársz
Zene szól, üzen a dal
Indulj, gyere, mért vársz

Ne félj, soha ne félj

Szíved nyugtalan
És félsz, hogy minden út reménytelen
Szóljon hát a dal
most még, most még

Ne félj, soha ne félj…
Üzen a dal

Susanne elvisz téged, le a folyóparti házba,
ahol hajók hangját hallod, s maradnál még éjszakára,
És te tudod, kissé bolond, de hát épp ezért szeretnéd,
ahogy teát s narancsot kínál, hiszen nem vagy más, csak vendég
és te azt mondanád éppen, hogy ő nem szerethet téged,
mikor mint a folyó elönti a bizonyság a szíved,
hogy régóta hozzá tartozol.

És te útra kelnél véle, bárhová vakon követnéd,
és te tudod, bízhat benned, hiszen gondolatban tiéd lett már rég.

És tengerész volt Jézus, mikor átkelt a vízen
és sokáig csak figyelt, hogy a tenger miként üzen
s mikor bizonyosság érte, hogy a fuldoklókon segít
így szólt: tengerészek lesztek, míg a tenger megszabadít
de ő már akkor tudta, mielőtt az ég kinyílna emberként elhagyatva
úgy süllyed alá, akár egy kő.

És te útra kelnél véle, bárhová vakon követnéd,
és te talán bíznál benne, hisz gondolatban elfogadtad rég.

Most Susanne fogja kezed, és a folyóparthoz vezet
csupa rongy és toll ruhája, mint egy üdvhadsereg-árva
és a napfény méze ömlik le a kikötői lányra
és a sok szemét és virág közt úgy látod, ahogy ő látja,
lent az algák közt a hősök, gyermekek hajnali fényben
szeretetre vágyakozva látod őket öröklétben míg Susanne
tükröt tart eléd.

És te útra kelnél véle, bárhová vakon követnéd
és te tudod, bízhatsz benne, hiszen gondolatban övé vagy már rég.

Rebbenő szemmel
ülök a fényben, 
rózsafa ugrik
át a sövényen, 
ugrik a fény is, 
gyűlik a felleg, 
ugrik a villám
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel, 
kékje lehervad
lenn a tavaknak
s tükre megárad, 
jöjj be a házba, 
vesd le ruhádat, 
már esik is kint, 
vesd le az inged, 
mossa az eső 
össze szívünket.

Szél lengeti a kertet. Honnan fut a szél?
Távol, idegen hegyek közül,
Hol más-szavu ember él.

A harmatos éjbe honnan kel a fény?
Távol, idegen csillagokból,
Hova csak a gondolat ér.

A lélek-rezdülés honnan fakad?
Oly messziről, hol csillag sincsen, 
És el nem éri a gondolat.

Míg több jut egynek, másnak kevesebb, nincs még szabadság
Míg több jut egynek...... Nincs még szabadság

Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt az őse,

Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,

Míg több jut egynek, másnak kevesebb,

nincs még szabadság, éget még a seb
Míg több jut egynek, másnak kevesebb, 

nincs még szabadság, éget még a seb

Tudd meg: szabad csak az....

Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,

Míg több jut egynek, másnak kevesebb,

nincs még szabadság, éget még a seb
Míg több jut egynek, másnak kevesebb, 

nincs még szabadság, éget még a seb

Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.
 

Nekem az ég régen is kék volt,
ha kék volt
borúsnak miért mondanám most,
s nagyon szerettem ezt a
már nem-szeretem várost

nekem a jó régen is jó volt,
ha jó volt
miért mondjam utólag rossznak
csapjak fel én is buzgó, megkésett panaszosnak?

(hagyjátok meg a hitem
hagyjatok meg e hitben)

nekem a rossz régen is rossz volt,
s mert rossz volt
hát kiköptem unom a kókadt
a most merész, a hőssé horgadt
szókimondókat

nekem a hit régen is hit volt,
s mert hit volt
az életet is hittel éltem,
hagyjatok meg hát engem
ebben a balga hitben

Tiszta lesz
a tompa köd, a téli ég
tiszta lesz - megint.
Hosszú volt
a lusta évszak, s jön az ébredés -
régen várjuk már.
Dől a fény, a folyónál a zajlás
újra jót ígér.
Mit rejt, mondd
amit elfed a durva jég,
s ránk találhat még...

Ref:
Hó ül a kerten, a ragyogást
bentről nézem.
Holdszínű éj lepi a szobát,
éber, álomi fény,
a hajnalt nyújtja felém e lázas kép -
a kép, mi bennünk él már rég.

Megtalál
egy régi szó, a régi kedv
Megtalál - megint
Messzi hang -
távoli, de mégis ismered.
Miért ne hinnéd el?
Dől a fény, csupa ábránd és árnyék -
színes rajz csupán.
Tudjuk jól,
amit elfed a durva jég,
felolvadhat még...

Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt saját magadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

Levágott hajam, nőj ki újra.
Hajtűkanyar, fordulj a rétnek.
Elveszett nyelv, beszélj belőlem.
Levágott rét, legyél hajam.

Levágott nyelv, oldd meg szavam.
Elveszett út, találj kanyarra.
Lejtőm te, jóslatom te,
Beszédem, aki vagy.

A hol nem volt már nem lehet
Messze, azon is túl vagyok
Hol nem volt hány ezer helyen
Szilánk egy kék üveghegyen
Itt túl az Óperencián
Álmomban átlátszó vagyok
Álmatlannak látszó vagyok
Tengerszemeken átkelek

Vagyok, vagyok, vagyok, vagyok
Itt túl az Operencián.
Vagyok, vagyok, vagyok, vagyok
Itt túl az Operencián.

Levágott hajam, nőj ki újra.
Hajtűkanyar, fordulj a rétnek.
Elveszett nyelv, beszélj belőlem.
Levágott rét, legyél hajam.

Levágott nyelv, oldd meg szavam.
Elveszett út, találj kanyarra.
Lejtőm te, jóslatom te,
Beszédem, aki vagy.

Itt túl az Operencián
Virrasztó kék üveghegyek
Átlátszik rajtam, hogy megyek
Viszel-e túl vagy nem viszel?
Testetlen árnyékot vetek
Álmomban tükröződni kell
Álmomban árnyékot vetek
Reggelre minden mag kikel.

Vagyok, vagyok, vagyok, vagyok
Itt túl az Operencián.
Vagyok, vagyok, vagyok, vagyok
Itt túl az Operencián.

Lement a nap nyugaton,
Följött a nap keleten.
Egyszerű ez.
Él az, aki eleven.

Rongyos mindegyik zsebünk,
Rossz a magyar zsebe rég,
Egyszerű ez -
Elveszett az ezerév.

Ha elveszett, elveszett,
Nem keressük már elő,
Nem érünk rá,
Vonaton jár az idő.

Expresszen jár az idő
S gépből csinált madarán
A gyalogos
Bizony hogy elmarad ám.

Szolgabíránk az agyunk,
Nem parancsol más nekünk,
Egyszerű ez,
Mi már mótorral megyünk.

Nem vagyunk mi bölcs urak
S nem is vagyunk szamarak.
Új ezerév
Új magyaroknak marad.

Őszre fordul, alacsonyan
repülnek a fecskék
Hűvösödnek, rövidülnek
a tóparti esték.

Kiülünk egy piros padra
bámészkodni hosszan
Nem is tudom, jóban vegyunk
te meg én, vagy rosszban?

Hogyha éppen jóban vagyunk,
akkor jól vagy éppen,
Ha meg éppen rosszban vagyunk,
Béküljünk ki szépen.

Őszre fordul, hűvösödnek
a tóparti esték.
Hosszú útra készülődnek,
röpködnek a fecskék.
 

A hajnal földereng a háztetők fölött,
a parkban körbejár a szél.
Az álom túlfelén kukásautó zörög,
a tér zsongása benned él.

A nappal tele van sugarakkal, és a fák között különös fény,
az életed itt éled és ha volt is számtalan hely,
ez itt a múlt, mi benned él.

A sok kis pillanat, mint eldugott füzet ,
ki írta, nem lapozza fel.
A számát mormolod, a vonal rég süket.
A hívott fél sosem felel.

A város tele van szavainkkal, de a séták nyoma elvész,
Az életed itt éled és ha volt is számtalan hely,
úgyis tudod, visszatérsz.

A presszó és a pad helyén üres telek,
A sarkon áll egy kék kabát.
Az égbolt nyitni kezd, akár az üzletek,
Kitárja tükrös ajtaját.

A szíved tele van sugarakkal, de az emlék ugyanúgy fáj,
Az életed itt éled és ha volt is számtalan hely,
ez itt a múlt, mi visszajár.

A kávé rég kihűlt a konyhaasztalon,
és hallod, hogy jár a villamos.
De jó így állni itt a szürke balkonon,
utazni, menni kéne most.

Az utcán huzatos, lobogó fény, de te bárhol is, ugyanott jársz,
Az életed itt éled és ha volt is számtalan hely,
ez itt a múlt, a régi ház.

A reggel fénye ég a házak oldalán,
a tócsák színe felragyog.
Ha egyszer erre jön, eszébe jutsz talán,
megnézi az ablakot.

És tudod, hogy ma is ugyanúgy lesz, csak az illat ma valahogy más,
Az életed egyetlen film, s ha volt is számtalan kép,
Nem múlik el, pereg tovább,
nem múlik el, pereg tovább.

Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szivünk:
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk. 

Az álmok síkos gyöngyeit
szorítsd, ki únod a valót:
hímezz belőlük
fázó lelkedre gyöngytakarót.

Vagyunk amíg
lenni hagynak
se kint se bent
mint az ablak

ki-kinyitnak
be-becsuknak
berendeznek
kirakatnak

hol emennek
hol amannak
dicsekedve
mutogatnak

ilyen szörnyek
olyan szörnyek
be-bevernek
ki-kitörnek

kirámolnak
befalaznak
világtalan
vakablaknak

de ha mégis
lenni hagynak
szolgálgatunk
mint az ablak

se kint se bent
rajtunk részeg
tekintettel
általnéznek

vagyunk amíg
lenni hagynak
se kint se bent
mint az ablak,

se kint se bent
mint az ablak.

Ködbe-hanyatlott régi vidék -
Könnyez a felhő, szürke az ég...

Alszik a ködben a csonka határ -
Délen a tájrul a nyári madár...

Messzire néznek a szürke hegyek -
Állnak az égen a hóseregek...

Ködbe-takartan alszik a táj -
Alszik az őszben...tél-fele jár...

Házak a tájban gondtalanul -
Ködteli földre az ősz szava hull...

Barna a tájék, sárga a fa -
Nyikkan a csöndben a tél fogata...

Csörren a csermely, dermed a tó -
Halkan a tájra hullik a hó...

Elmegy a sárga, jő a fehér -
Hóba takarva nyargal a szél...

Cukros a házak rőt fedele -
Halva vonaglik az ősz ereje...

Nyargal a tájon a hóval a szél -
Elmegy az ősz és itten a tél...

Halkan a tájék télbe borul -
Mindig a régi...mindig az új...

Bolondos egy hónap
április hónapja, 
hol kalap a fején, 
hol báránybőr sapka. 

Köpönyegbe burkol, 
ingujjra vetkőztet; 
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek. 

Hiába próbálnád
kilesni a kedvét, 
túljár az eszeden, 
mire észrevennéd. 

Búsnak teszi magát, 
szeme könnyben ázik, 
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit. 

Aztán gondol egyet, 
fülig fut a szája, 
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.

Hogyan kong már vissza rég,
ami elmúlt az emlék.
Hogyan ringhat bánatom,
csöpp levélként nagy tavon.

Hogyan hallgat sok követ
tűztől kormos éjszaka,
Hogy zenghet a rémület
barackízű bús szava.

Miért rohad, mi rég elmúlt,
sárba gyümölcs hogyan hullt.
Miért döng a barna ég,
mint kiszáradt kútfenék.

Milyen fátyol a jövő,
véd, vagy talán elborít,
ha föllebbenti az idő,
járjuk párás útjait.

építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned
nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a paraszat nélküled
föl újra nem loboghat

nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak

Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És ahol szeretnek, és csak reám várnak,
És csak reám várnak.

Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?
Fönn csillagok vannak, fölnézek azokra,
Fénylő csillagokra.

Merre nincs csillagfény - arra fogok menni,
Ott fognak igazán engemet szeretni,
Igazán szeretni.

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

Hosszú sorban jönnek, mennek,
Apró ördögök, de szentek,
Homlokuk friss, meleg kenyér,
Szén a szemük, szénparázs.

Hosszú sorban jönnek, mennek,
Mint a virág, úgy szeretnek,
Ugy szeretik a fiúkat,
Akárcsak a gyöngyvirág.

Hosszú sorban jönnek, mennek,
Ha sírnak is: csak nevetnek.
Messze vannak, messze vannak,
Mint a vídám csillagok!

Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És ahol szeretnek, és csak reám várnak,
És csak reám várnak.

Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?
Fönn csillagok vannak, fölnézek azokra,
Fénylő csillagokra.

Merre nincs csillagfény - arra fogok menni,
Ott fognak igazán engemet szeretni,
Igazán szeretni.

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!

Három király mi vagyunk.

Lángos csillag állt felettünk,

gyalog jöttünk, mert siettünk,

kis juhocska mondta – biztos

itt lakik a Jézus Krisztus.

Menyhárt király a nevem.

Segíts, édes Istenem.

Istenfia, jónapot, jónapot!

Nem vagyunk mi vén papok.

Úgy hallottuk, megszülettél,

szegények királya lettél.

Benéztünk hát kicsit hozzád,

Üdvösségünk, égi ország!

Gáspár volnék, afféle

földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!

Jöttünk meleg országból.

Főtt kolbászunk mind elfogyott,

fényes csizmánk is megrogyott,

hoztunk aranyat hat marékkal,

tömjént egész vasfazékkal.

Én vagyok a Boldizsár,

aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,

boldogságos kis mama.

Hulló könnye záporán át

alig látja Jézuskáját.

A sok pásztor mind muzsikál.

Meg is kéne szoptatni már.

Kedves három királyok,

jóéjszakát kívánok!

Szállj költemény, szólj költemény
mindenkihez külön-külön,
hogy élünk ám és van remény, -
van idő, csipjük csak fülön.

Nyugtasd a gazdagok riadt
kis lelkét - lesz majd kegyelem.
Forrást kutat, nem vért itat
a szabadság s a szerelem.

Szólitsd, mint méla borjuszáj
a szorgalmas szegényeket -
rágd a szivükbe - nem muszáj
hősnek lenni, ha nem lehet.

Lebbenő, könnyű kölyökszárnyak.

A képzelet fut a felhők felé.

Szél viszi, szédül egyre távolabb.

A titkokat, mintha fenn sejtené.

Mintha föld és ég

volna ellentét.

Pedig nem választ el,

csak a közelség.

Mennyi híd kell még,

mennyi vad folyó fölé.

Mennyi országút

egymás felé.

Mennyi híd kell még,

mennyi törékeny hajó,

míg a túlsó part

úgy van közel,

hogy nem éred el.

Bölcsek és bolondok összegyűlnek,

egy-egy ünnepen néha lobogó tűz köré.

Jó papok, rosszak, és a híveik.

Egyik épített, míg a másik ledöntené.

Mintha föld és ég…

Mintha tűz és jég….

Pedig nem választ el,

csak a közelség.

Mennyi híd kell még,

mennyi vad folyó fölé.

Mennyi országút

egymás felé.

Mennyi híd kell még,

mennyi törékeny hajó,

míg a túlsó part

úgy van közel,

hogy nem éred el.

How many songs do we need?                     

How many signs do we need to lead us?      

How many roads must we build                    

 and how many bridges?

         Pourquoi ce manque d’une belle entente?

         Pourquoi nos ponts sont-ils detruits?

         Qu’il serait beau: des bras qui s’tendent

         Pleins d’amitié, oui!

Sötét út, kanyargós.

Leveszem a gázt.

A folyónál egy szelíd kertben

Félig épült ház.

        A kerítésen tábla van,

        rajta néhány szó,

        a ház a kerttel ár alatt

        eladó.

Van egy szám. Felhívnám.

Ki vehetné fel?

Ezer dolgot kérdeznék.

Mit mesélne el?

        A történet, amit hallanék,

        félek, nem volna szép.

        Szomorú, hogy még egy valami csak

majdnem sikerült.

Majdnem csoda lett.

A vége meg az, amit látsz.

Majdnem sikerült.

Majdnem szép lett.

Most csak egy eladó ház.

Majdnem sikerült…

Hányszor volt már

Ilyen az életben?

    Mennyi szerelem,

mennyi szándék

szépen és szabadon szállt.

Tisztán született,

igaznak indult,

csak útközben alakult át.

        Majdnem sikerült…

Bánatos házak között 

ott, hol a macskakő még úgy zörög

Egy udvar mélyén, hűs rejtekén 

a világbolt áll

A sarokban kis tábla lóg

S a szöveg csak közelről olvasható

Kopott a szín, kopott a szó,

de felfogható

Hát lépj be és lásd, a sok eltűnt csodát

Mi a pult alatt vár rád, ha itt sorban állsz

Őszinteség, önzetlenség

Itt megvehetsz mindent, ha emlékszel még

        Akció, akció, minden féláron megkapható

        A legnagyobb sláger az új erőfitogtató

        Akció, akció, a sor vége nem látható

        Záráskor, ingyen a békesség kiosztható

A boltos a pultnál csak áll,

régóta látja, hogy hogy megy ez már

Modern idők, modern ideák,

szép új világ

Ő emlékszik milyen volt még,

mikormás volt a kereslet nem is oly rég

Több volt szín, több volt a szó

fel nem fogható

Hát lépj be és lássd, a sok eltűnt csodát

Mi a pult alatt vár rád, ha itt sorban állsz

Őszinteség, önzetlenség

Itt megvehetsz mindent, ha emlékszel még

         Akció, akció, minden féláron megkapható

         A legnagyobb sláger a mosoly mely eldobható

         Akció, akció  a sor vége nem látható

         A későn jövők közt a békesség kiosztható

Úgy tűnik, hogy a becsületem

Nagyjából rendbe’ van

Nem esett még nagy folt rajta

Nem csak rajtam múlt ugyan,

    Hanem a napisajtón

    Meg a hetisajtón,

    Meg főleg a bulvárlapokon,

    Rajtuk múlik, hogy kiből lesz rossz nő

    Áruló, vagy éppen epigon.

    Meg az se mindegy, hidd el nekem,

    Hogy mit írnak rólad az Interneten.

Úgy tűnik, hogy a dalaimat

Éneklik páran még.

Régen nem rajtam múlik,

rosszabbul is járhatnék,

    Hiszen a napisajtón

    Meg a hetisajtón,

    Meg főleg a bulvárlapokon,

    Rajtuk múlik, hogy kiből lesz rossz nő

    Áruló, vagy éppen epigon.

    Meg az se mindegy, hidd el nekem,

    Hogy mit írnak rólad az Interneten

Úgy tűnik, hogy a szerelem is

Szeret még engemet.

Remélem így is marad, de

Biztosat tudni nem lehet

    Hiszen a napisajtón

    Meg a hetisajtón,

    Meg főleg a bulvárlapokon,

    Rajtuk múlik, hogy kiből lesz rossz nő

    Áruló, vagy éppen epigon.

    Meg az se mindegy, hidd el nekem,

    Hogy mit írnak rólad az Interneten

Úgy indultál el, mint aki biztos célhoz ér

s az új tavasz a szívedben dobolt

De a régi harcok fáradt hőse szembe jött veled 

és figyelmeztetőn csak ennyit szólt:

Talán még túl fiatal vagy

talán még nem tudod

Nem nőnek a fák sem az égig

s elszállnak az angyalok

Talán még több benned az érzés, mint az értelem

és hinni akarsz - akármiben

Valamikor fényes szellők fújták a lobogót

és gyűlt sereg munkára, harcra kész

És szépek voltak akkor is a merészen álmodók

de csalódást hozott az ébredés

Talán még túl fiatal vagy

talán még nem tudod...

Mindig van, ki újra kezdi a rég lejárt mesét 

hogy akarattal mindent elérhetünk

De a jó szándékkal kövezett út is a pokolhoz vezet

ha a szeretet és a béke nincs velünk

Talán még túl fiatal vagy

talán még nem tudod ...

Óh mondd, mért fáj

ha hallom valahol még azt a régi dalt

Óh mondd, mért fáj

hisz jól emlékszem még, mikor vígasztalt

Oly boldog hangja volt a hosszú tél után

és támadt, mint a szél kilencven tavaszán

Éreztem, ahogy felemel és mélyen felkavar

Nem szólt sohase még úgy szívhez egy dal

lanana-nanna-lanna-na

Oly rég volt már

mint oly sok minden más, a semmibe hullt

Oly rég volt már

és meg sem történt talán, csak én képzelem úgy

Hogy boldog hangja volt a hosszú tél után

és támadt, mint a szél kilencven tavaszán

Éreztem, ahogy felemel és mélyen felkavar

Nem szólt sohase még úgy szívhez egy dal

lanana-nanna-lanna-na

Csak az a dal ne volna már

ami ha szól, szíven talál

Csak az a hang ne szólna már

lanana-nanna-na 

Túl nagy, túl nagy nekem

Az az óriás óriásplakát

Amiről folyton úgy nézel rám,

Mint aki túlnőtte önmagát

Túl nagy!

    Túl nagy, túl nagy az idő,

    Amit tőlem távol töltöttél

    Mégis van pár dolog,

    Amire jobban vágyok a jöttödnél.

Ha ott maradnál, ahol vagy,

És nem lennél ilyen nagyon nagy

Ha végleg távol maradnál,

És nem lennél több magadnál

Túl nagy!

Egy egészen apró ecsettel

Egy egészen picike képet

Fess magadról, hogy a szívem fölött

hordhassalak téged.

Túl nagy, túl nagy nekem

Az az óriás óriásplakát

Amiről folyton úgy nézel rám,

Mint aki túlnőtte önmagát

Túl nagy!

    Túl nagy, túl nagy az idő,

    Amit tőlem távol töltöttél

    Mégis van pár dolog,

    Amire jobban vágyok a jöttödnél.

Ha ott maradnál, ahol vagy,

És nem lennél ilyen nagyon nagy

Ha végleg távol maradnál,

És nem lennél több magadnál

Túl nagy! 

Egészen halkan szólj hozzám,

Hogy eljusson a hangod

Ha szerényebb vagy, énnekem éppen

Az jelenti a rangot,

A nagyon erős az nem veszekszik

A nagyon okos az nem beszél

A nagyon jó az megbetegszik,

És előbb hal meg a többinél.

Van úgy, hogy a győzelem

csak múló pillanat

s van úgy, hogy sajnos megmarad

Van úgy, hogy lemegy a nap

és nem kel fel a hold

S van úgy, hogy az, ami jön

csak az lesz, ami volt

Ne nézd, ha nem akarod

de látnod kell

A játékban te vagy a tét

az életeddel

Ki nevet itt majd a játék végén

ki aki vétlen, s mégis ront

Ki nevet itt majd a játék végén

ha kiteregetve a szennyes rongy

Van úgy, hogy az, ami volt

csak hervadó virág

s van úgy, hogy velünk él tovább

Van úgy, hogy a nagy dobás

egy rossz lépés csupán

s van úgy, hogy lerobbanunk

egy jó kezdés után

Ne nézd, ha nem akarod

de látnod kell

A játékban te vagy a tét

az életeddel

Ki nevet itt majd a játék végén…

Ki nevet itt majd a játék végén

ki aki vesztes, mégis nyer

Ki nevet itt majd a játék végén

kinek az ingét ki veszi fel

Évek óta várt egy idegen

   kit ismerőssé tett a szerelem

      mikor eljött érted 

Alig hitted el, hogy megesett

   újra táncba vitte szívedet

      mikor felkért téged

                          Vártad azt, hogy egyszer majd eljön talán

ahogy várni tud egy sokat megélt magányos lány

Néha már azt gondoltad, nincs több esély

és a reménytelen szívnél nincs nagyobb veszély

Nézd, árad a fény a felhőkön át

Jöjj, hiszen vár még reád egy utolsó tánc

egy utolsó tánc

Oly sok évig jártál egyedül

   nem is hitted azt, hogy sikerül

      mégis eljött, látod

Nem szabad feladni soha sem 

   bárhol megtalál a szerelem 

      csak ne zárd be az ajtót

Mindig arra gondolj, hogy lesz még egy tánc

Mikor beteljesül minden, amit most csak kívánsz

Bár sorsunk megvan írva a csillagokban

Mégse láthatjuk tisztán, csak homályosan

Nézd, árad a fény a felhőkön át

Jöjj, hiszen mindig van még egy utolsó tánc

egy utolsó tánc

-  -  -  -  -  -  -  -

Bár sorsunk meg van írva a csillagokban

mégse láthatjuk tisztán, csak homályosan

Nézd, árad a fény a felhőkön át

Jöjj, hiszen örökké tart az utolsó tánc

az utolsó tánc

Többé nem akarom látni

ahogy hervad a virág

Többé nem akarom nézni

ahogy széthull a világ

Én már nem akarom hallani

hogy az én szívem idegen

Szeretném valahogy megérteni

mért kell, hogy így legyen

Többé nem akarom látni

ahogy az ég beborul

Többé nem akarom nézni

ahogy a gyűlölet az úr

Én már nem akarom hallani

hogy az én szívem idegen

Szeretném valahogy megérteni

mért kell, hogy így legyen

Álmodunk, ébredünk

de mindig ugyanoda érkezünk

Álmodunk, ébredünk

de a csodákban már nem hiszünk

Többé nem akarom látni

ahogy eltorzul a kép

Többé nem akarom nézni

ahogy terjed a sötét

Én már nem akarom hallani

hogy az én szívem idegen

Szeretném valahogy megérteni

mért kell, hogy így legyen

Álmodunk, ...

Az ember mindig jobbat vár

hát mért nincs béke soha már

Álmodunk, ébredünk

látod így múlik az életünk

Álmodunk, ébredünk,

de a csodákban már nem hiszünk

Legyen úgy, ahogy most nem lehet

Csak most legyen

Még egyszer mondd ki a szót, és mondd a nevem

Legyen úgy, ahogy most nem szabad

Zöld szemem kék, 

így volt ez és ezután már így marad

Ha előttem van észak, azt látom

A hátam mögött fújhat a szél

Ha balra nézek, nyugszik a nap

éskeleten kél

            Itt voltam és itt is maradok, bárhogy is lesz

            Fázom, mert rossz lett az idő,

            De eljön a nyár majd újra veled

Legyen úgy, ahogy most nem lehet

Álmodj tovább

Még egyszer mondd ki a szót, és add a kezed

Legyen úgy ahogy most nem szabad

Jöjj kedvesem, még egyszer

                                         hallanám még egyszer a hangod

                                         ha mondanád, hogy sohase félsz

                                         az lenne jó, ha mindenki egyért 

                                         egymindenkiért

                                         repüljön innen messze a felhő

                                         ragyogjon fentről újra a nap

                                         lássam újra azt aki voltál és azt aki vagy

Ha gyakran érzed úgy, hogy elkeserít, ami van

S nem érted, mért nincs valami más

Ha látod, hogy a síneken zakatol, ami volt

S milyen nagy úr a megszokás

Nézz fel, ha égi jelre vársz

Kell, hogy legyen még változás

Jöjj hát

Nézz fel, valami új közelít

Aki bújt, aki nem, belefér

Nyújtsd hát a kezed, emeld magasra fel

Nyújtsd hát a kezed, és kezdjük újra el

Nyújtsd hát a kezed, bokron, árkon át

Nyújtsd hát a kezed felém, mint régi jó barát

Nem segít, csak ezernyi bajt hoz ránk a viszály

Néhány év béke kellene már

Hisz mindenkinek szíve mélyén ott él a remény, 

Hogy nem választ el minket határ

Nézz fel, ha kell egy égi jel, mi hozzád szól

Indulj, mert itt a földön így járhatsz csak jól

Jöjj hát, ne félj, valami új közelít

Aki bújt, aki nem, belefér

Nyújtsd hát a kezed,… 

Halkul és színeket vált

odakinn a város.

Szép lassan öltözik át,

csendesebb tánchoz.

Nézd. Ülj mellém.

Lassul a nappali zaj.

Minden este mást hoz.

Elmúló találkozás.

Tegnap ér a mához.

Nézd. És ülj mellém.

    Érkezés, vagy búcsúzás,

változás és választás –

velünk volt ilyen,

de nélkülünk se nagyon volna más

ez a körforgás.

Halkul és színeket vált

odakinn a város.

Szép lassan öltözik át.

Tegnap ér a mához.

Nézd. Gyere, ülj mellém…

Mondd, merre induljon el

ki háborút nem visel

aki itt e Földön még békét remél

Mondd, merre forduljon az

kinek már rég nem vigasz

hogy a győzelemhez kell a szenvedély

Messze fenn északon, hol hűvös minden indulat

világ zajától távol, csendes völgy ölén

Talán ott várnak szép napok

szelíd, megértő hajnalok

és bánatom feloldja majd az északi fény

Mondd, hová bújhatna el

kit már a harc nem érdekel

menedéket, mondd, a lélek hol talál

Mondd, mit tegyen, ki védtelen

békét keres fegyvertelen

és látja már, hogy minden csillag rosszul áll

Messze fenn északon, hol hűvös minden indulat

világ zajától távol, csendes völgy ölén

Talán ott várnak szép napok

szelíd, megértő hajnalok

és bánatom feloldja majd az északi fény

Nagyon távol, fenn északon

reám vár még a csillagom

és ha éjjel meglátom én

mindig újra elvarázsol az északi fény

Mondd, mért hagytuk, hogy így legyen

miért nem győz az értelem

a jó szándék társat miért nem talál

Hidd el, hogy nem könnyen teszem

és mindig visszahúz szívem

de néha úgy érzem, hogy el kell menni már

Messze fenn északon, hol hűvös minden indulat

világ zajától távol, csendes völgy ölén

Talán ott várnak szép napok

szelíd, megértő hajnalok

és bánatom feloldja majd az északi fény

Nagyon távol, fenn északon

reám vár még a csillagom

és ha éjjel meglátom én

mindig újra elvarázsol az északi fény

Valahol távol, fenn északon

tudom, hogy rám vár a csillagom

Valahol távol üzen felém

és új hajnalt hoz el, az északi fény

Volt néhány év, talán csak néhány pillanat

Mikor úgy éreztük értünk szól az indulat

Volt néhány dal, amiben a szívünk hangja szólt

És amit addig nem mondhattunk el, mind benne volt

És szólt az a dal, mint egy új remény

A lelkünkhöz szólt és szétáradt, mint a fény

Hát szóljon a dal, és mondjuk újra el

Szóljon a dal, hogy nem mi adtuk fel

Hát szóljon a dal, ha elfelejtenéd

Szóljon a dal, hogy itt vagyunk mi még

Volt néhány év, mikor úgy tűnt, reménykedhetünk

Hogy a hazugságok rabjai már nem leszünk

És szólt az a dal, a szívünkre ható

Hallgattunk rá, hittük, hogy jó:

    „Hallgass a szívedre…”

    Hallgass a szívedre – de a szívünk fáj

    És annyira fáj, hogy az túl sok már

Hát szóljon a dal, és mondjuk újra el, 

Szóljon a dal, hogy nem mi adtuk fel

Hát szóljon a dal, ha elfelejtenéd

Szóljon a dal, hogy itt vagyunk mi még

    És aki hallja és érzi

    Tudja, hogy nincs egyedül

Hát szóljon a dal, csak így mondhatjuk el

Szóljon a dal, hogy nem mi adtuk fel

Hát szóljon a dal, hogy nem felejtjük el

Szóljon a dal, és őrizzük, ha kell

Hát szóljon a dal, még mindig itt vagyunk

Szóljon a dal, még összetartozunk

Hát szóljon a dal, a szívünk válaszol

Szóljon a dal, az életünkről szól

Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa,
Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra,
Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk,
Azt hiszed, hogy megtagadjuk minden álmunk,
Minden álmunk.

Virágok közt veled lenni,
tudom, szép volna, kedvesem
Virág sincsen, te sem vagy már,
miért hagytuk, hogy így legyen?
Virágok közt veled lenni,
tudom, szép volna, kedvesem
Virág sincsen, te sem vagy már,
nem ad választ ma senki sem!

El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így,
El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít,
El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra,
El ne hidd, hogy nyílik még a sárga rózsa,
Sárga rózsa.

Virágok közt...

A Józsefváros mélyén, hol sötétek a fények

Egy szőke lányt neveltek az 50-es évek

A Kárpáthyék lánya félig volt csak árva

Az apja eltűnt, s a család hiába várta

A Józsefváros mélyén, hol a házak összebújtak

Ki tudta 56-ban, mit hoz a holnap

A Kárpáthyék lánya a randevúra várva

Egész nap egy dalt dúdolt magába’

A Józsefváros mélyén, hol a házak összesúgtak

A viharban egy lányszív lángra gyulladt

És együtt mentek el a sarki cukrászdába

S a fiú befizette egy stefániára

És a Kárpáthyék lánya egy dalt dúdolt magába’

Mikor egy nap a ház rádőlt a cukrászdára

És a Kárpáthyék lánya egy dalt dúdolt magába’

Mikor az első szerelmét hiába várta

A Józsefváros mélyén, hol a házak összedőltek

Most toronyházak állják útját a fénynek

A Kárpáthyék lánya kinn él Amerikába’

New Jerseyben van családi háza

A férje francia és van két nagyfia

A nagyobbik egy new wave banda sztárja

De vannak bizonyos esték, mikor csönd borul a házra

És ő egy régi dalt dúdol magába’

És az első szerelmét újra várja

És a Kárpáthyék lánya egy dalt dúdol magába’

És emlékezik egy régi cukrászdára

A Kárpáthyék lánya ma kinn él Amerikába’

Van autója és New Jerseyben háza

A Kárpáthyék lánya egy dalt dúdol magába’

És látogatóba jön Magyarországra

Ésa Kárpáthyék lánya elmegy a cukrászdába

És befizet 33 stefániára

Mint hosszú copfos, barna lány

Jó édesanyám faggattam én

Leszek-e boldog. Leszek-e én

S ő válaszolt könnyedén

Bárhogy lesz, úgy lesz

A jövőt nem sejthetem

A sors ezer rejtelem

Ahogy lesz, úgy lesz

Bárhogy lesz, úgy lesz

Aztán az első randevún

Egy kócos fiú ki hozzám hajolt

Szeretsz-e mindig, kérdeztem én

S ő vidáman válaszolt

Bárhogy lesz, úgy lesz

A jövőt nem sejthetem

A sors ezer rejtelem

Ahogy lesz, úgy lesz

Bárhogy lesz, úgy lesz

Sok évig éltünk boldogan

Aztán ő elment, oly messze jár

Visszatér hozzám, visszatalál

A levélben ernyi áll

Bárhogy lesz, úgy lesz

A jövőt nem sejthetem

A sors ezer rejtelem

Ahogy lesz, úgy lesz

Bárhogy lesz, úgy lesz

Hogy velem nem törődtél, 

épp, hogy elviseltél, 

én már nem bánom
Azt, hogy szeress engem, 

úgy is, ha kényelmetlen, 

én már nem várom

Csak annyit kérek 

tőled,ha érted, 

ne vágj ki minden fát,
Legalább néha-néha 

lazíts egy félórát

Hogy magad alatt vágod, 

egyszer majd belátod, 

én már nem nézem
Azt, hogy hallgass énrám 

ott fenn a magas létrán, 

én már nem kérem

Csak annyit kérek 

tőled, ha érted, 

ne vágj ki minden fát,
Legalább néha-néha 

lazíts egy félórát

Azt, hogy nem értettél, 

és sosem segítettél, 

én már nem bánom
Azt, hogy gondolj arra, 

szükségünk van egymásra, 

én már nem várom

Csak annyit kérek tőled, 

ha érted, 

ne vágj ki minden fát,
Legalább néha-néha 

lazíts egy félórát

Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És ahol szeretnek, és csak reám várnak, és csak reám várnak.

Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?
Fönn csillagok vannak, fölnézek azokra, fénylő csillagokra.

Merre nincs csillagfény - arra fogok menni, 

ott fognak engem igazán szeretni,
igazán szeretni

Vannak idők, mikor menni kell

mikor feltűnik a ház falán a jel

Nem volt már egészen fiatal

és most úgy érezte, majdnem belehal

Mikora sínek mellet állt egy hajnalon

azon a százéves pályaudvaron

Elbúcsúzom, elbúcsúzom

ez a föld már nem az én otthonom

Elbúcsúzom, elbúcsúzom

de a szívemet örökre itthagyom

De a szívemet örökre itthagyom

Az utcákon a gyűlölet vonult

és a láthatáron felizzott múlt

S ő tudja jól, hogy most már menni kell

mert mindig ugyanúgy kezdődik el

S a sínek mellett állt egy hajnalon

azon a százéves pályaudvaron

Elbúcsúzom, elbúcsúzom

ez a föld már nem az én otthonom

Elbúcsúzom, elbúcsúzom

de a szívemet örökre itthagyom

De a szívemet örökre itthagyom

Nagy volt a zaj a pályaudvaron

s mintha már ott állt volna rég

És mint egy film, egy régi film

oly ismerősnek tűnt a kép

Elbúcsúzom

Hej, tulipán, tulipán

Az életem nem vidám

Édes íze keserű

Ritka vendég a derű

Azt mondta az én anyám

Ez a hely az én hazám

Ide jöttem világra

Remélem, nem hiába

Tiszta szívem szomorú

Mért kell ez a háború

Mért nem élünk csendesen

Békében, szégyentelen

Csalhatatlan nem vagyok

Mondom, amit mondhatok

Nem vagyok se rossz, se jó

Országos városlakó

Itt van az én otthonom

Becsülettel dolgozom

Amit tudok, megteszem

Mégse jó az életem

Hej, tulipán, tulipán

Ez a hely az én hazám

Ide jöttem világra

Remélem, nem hiába

Már réges-régen nem hiszem
de néha elképzelem
Milyen is volna az élet
ha egy nap arra ébrednénk
hogy megfordult velünk a világ

Én álmodom még akkor is
ha tudom, hogy nem szabad
De ki tudja féken tartani
a visszatérő álmokat
hogy megfordítható a világ

És a képzelet nyomán
elég egy mozdulat
És láncát tépi már
a visszafojtott indulat
Hát mondd, mit remélsz
ha megfordulna még a világ

Lehetett volna más is
minden, ami ma létező
De türelemmel és akarattal
miért ne volna elérhetõ
hogy megforduljon még a világ

Én álmodom még akkor is
ha tudom, hogy nem lehet
Türelemmel és akarattal
visszaadni az életeket
De megfordulhat még a világ

És a képzelet nyomán
elég egy mozdulat
És láncát tépi már
a visszafojtott indulat
Hát mondd, mit remélsz
ha megfordulna még a világ

Mikor útnak indult a kislány, szeme tiszta volt, mint az ég

Aki látta, mind megcsodálta: Istenem, jaj de szép

Évek teltek és múltak, a kislány nagyra nőtt

És, ha tánciskolába elment, mindig táncra kérték fel őt

De ő senkivel nem akart, soha senkivel nem akart

Csak egy véget nem érő kis dalt dú-dá-dú-dá-dúdolgatott

Mikor útnak indult a kislány, szeme tiszta volt, mint az ég

Aki látta, mind megcsodálta: Istenem, jaj de szép

Évek teltek és múltak, a kislány nagyra nőtt

És, ha tánciskolába elment, mindig másra kérték fel őt

De ő senkivel nem akart, soha senkivel nem akart

Csak egy véget nem érő kis dalt dú-dá-dú-dá-dúdolgatott

Mikor útnak indult a kislány, szeme tiszta volt, mint az ég

Aki látta, mind megcsodálta: Istenem, jaj de szép

Évek teltek és múltak, a kislány nagyra nőtt

És ha látnád ma már a nagylányt, tudom, nem ismernéd meg őt

Ma már egyre ritkábban mondja, hogy ő senkivel sohasem

És ha kedves lennél hozzá, tudom, nem mondaná, hogy nem

Én már látom, a sok mesét elhitted

Mégis úgy kérlek, hogy egyszer majd hallgass meg

Mikor útnak indulsz, minden még oly szép

Hidd el, másképp érzel, hogyha már véget ért

Ha te járnál ott, ahol én jártam

Ha te látnád azt, amit én láttam

Ha te állnál ott, ahol én álltam

Nem lennél már ártatlan

Nézd, én várok, hisz változol minden nap

Egyszer majd eljössz, és azt mondod, megbántad

Mikor útnak indulsz, minden még oly szép

Hidd el, másképp érzel, hogyha már véget ért

Ha te járnál ott, ahol én jártam

Kertész leszek, fát nevelek,
Kelő nappal én is kelek. 

Nem törődöm semmi mással,
Csak a beojtott virággal. 

.

Minden beojtott virágom
Kedvesem lesz virág áron.

Ha csalán lesz, azt se bánom,
Igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
Jó híremre jól vigyázok.

Nem ér engem veszedelem,
Magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon
Napkeleten, napnyugaton.

Ha már elpusztul a világ,
Legyen a sírjára virág.

Valahol egy lány hófehérben jár
Ő a legszebb messze földön

Hívja őt egy nap az öreg király
Feleségül megkívánja,

de így szól a lány:

A királyé nem leszek, nem leszek
Akkor inkább elmegyek, elmegyek
Soha vissza nem jövök, nem jövök már 

Valahol egy lány feketében jár
Arca sápadt, nem beszélhet

Hívja őt egy nap az öreg király
Hova mennél, szép leányom? 

Gyere hozzám!

A királyé nem leszek... 

Valahol egy lány sehova sem jár
Szép titokban eltemették

Hívja őt egy nap az öreg király
Szörnyű mérges, hogyha nem jön

Mit tehet mást?

A királyé nem leszek...

Ha én rózsa volnék

nem csak egyszer nyílnék,
Minden évben négyszer 

virágba borulnék
Nyílnék a fiúnak

nyílnék én a lánynak,
Az igaz szerelemnek 

és az elmúlásnak.

Ha én kapu volnék

mindig nyitva állnék

Akárhonnan jönne

bárkit beengednék,
Nem kérdezném tőle

hát téged ki küldött

Akkor lennék boldog

ha mindenki eljött.

Ha én ablak volnék

akkora nagy lennék
Hogy az egész világ

láthatóvá váljék
Megértő szemekkel 

átnéznének rajtam,
Akkor lennék boldog

ha mindent megmutattam.

Ha én utca volnék

mindig tiszta lennék
Minden áldott este

fényben megfürödnék
És ha engem egyszer 

lánckerék taposna
Alattam a föld is 

sírva beomolna.

Ha én zászló volnék

sohasem lobognék
Mindenféle szélnek

haragosa volnék,
Akkor lennék boldog

ha kifeszítenének
S nem lennék játéka

mindenféle szélnek.

öjj, kedvesem

gyere, mondd el, mit érzel

titkolni kár, hisz látom én

Jöjj, kedvesem

gyere, mondd el, mit érzel

az élet nem lányregény

Jöjj, kedvesem

hiszen szép szemed könnyes

úgy érzed, mást akartál

Jöjj, kedvesem

hiszen szép szemed könnyes

úgy érzed most, csalódtál

Ne legyél bánatos

én komolyan gondolom

Hogy hozzám tartozol 

és én hozzám tartozom

Meglátod, rendbe jönnek majd a dolgaink

lesznek még szép napjaink

Jöjj, kedvesem

gyere, bújj ide mellém

szeress most úgy, ahogy rég

Jöjj, kedvesem

gyere, bújj ide mellém

ölelj most úgy, ahogy rég

Énekeltünk egy szebb holnapért

Néha széllel szemben is jártunk

A remény csak álmunkban élt

A világból nem sok mit láttunk

Énekeltünk, s váratlanul

Mégis, kinyílt a sárga rózsa

És mi boldogok voltunk

És nem hittük még

Hogy az első villamos már elindult felénk

A szabadság vándoraként 

Feljutsz a sajtnak vélt Holdra

Szél hozott és szél visz el

Vele messzebb juthattunk volna

Mert az emlékek könyvében nem találsz sort

Amiről ne tudnánk, az életünk volt

                Óóóó … a jövő számíthat ránk

                Óóóó … mi is számítunk rá

                Mindig volt, mindig lesz

                Dal, hogyha lázad a lélek

                A hangok úgyis elérnek

                Egyszer még…

Egyszer csak a Földünkre szállt

a Kisherceg egy távoli holdról

Néha én is elszállok tán

De visszatérek mint eltévedt vándor

Mikor gyermekek voltunk, csak fújtuk a dalt

Mi a szót kerestük és nemcsak a bajt

                Óóóó … a jövő számíthat ránk

                Óóóó … mi is számítunk rá

                Mindig volt, mindig lesz

                Dal, hogyha lázad a lélek

                S álmaink révbe is érnek

                Egyszer még

mehetsz külön is, már sok mindent szabad

ez a csapat úgyis együtt marad

megyünk egymás után, a Gellérthegy oldalán

a kezed nyújtod, mert túl meredek

ennyi elég, hogy megszeresselek

ha majd megérkezünk, tudod, számíthatsz rám

hosszú hajadban fénylik a szél

hanyatt fekszünk, a fű égig ér

egy kis lázadás, egy osztálykirándulás

ahogy mi látjuk, nem látja más

ahogy mi mondjuk, nem érti más

mondd, meddig is tart az osztálykirándulás

eső kerget, és nem futunk tovább

s összebújnak az elázott ruhák

és úgy tapadnak ránk, mint az ártatlanság

tűrd az esőt és ne rontsd el az örömünk

úgyis nemsokára átöltözünk

és pár év után alig ismerhetsz ránk

hosszú hajadban eső ragyog

nem is tudom, hogy boldog vagyok

s ez végállomás, egy osztálykirándulás

ahogy láttalak, nem látott más

ahogy elhittük, nem hitte más

mondd, meddig is tart egy osztálykirándulás

út az nem kell, nekünk sajátunk lesz

gyere velem, hogy eltévedhess

csak így éred el, amit nem is kerestél

lábunk előtt a jövő ott hever

a Zorkij kattog, hogy sose vesszen el

hogy volt egy idő, olyan fekete-fehér

ahogy mi láttuk, nem látta más

amit mi hittünk, nem hitte más

ez nagy lázadás, egy osztálykirándulás

volt egy osztály, egy egész világ

te is ott voltál, emlékszem rád

mert néha még tart az osztálykirándulás

ahogy mi láttuk, nem látta más

amit mi hittünk, nem hitte más

és néha még tart az osztálykirándulás

Poros a kép. Közeledő karaván.

Repül a hír, a faluban cirkusz jár.

És a hangszórókból harsog, aki él, az jöjjön el.

Ez a műsor, amit mindenkinek látni kell.

A kocsma előtt a köveken ül a bolond.

Néz maga elé és mosolyog, bármit mond.

„Tudod én is veletek mennék, de inkább itt iszom.

Holnap sírok, ha ma nevetek a cirkuszon.”

    Gyerekek futnak a téren át.

    Ez egy boldog délután.

    És az emberek nézik, hol lehet,

    aki ünnepet csinál.

        És jön a bohóc, és örül a nép,

        és ragyog az illúzió:

        ma a pokolba tűnik el az, ami nem jó.

        Szünet után forog a szín,

        jöhet az újabb szám:

        ahogy átmegy

        a tigris a tűzkarikán.

Zene is szól. Van, aki fújja a dalt.

Csoda is lesz, amikor az kell majd.

Tudod, elvarázsol mindig, de néha azt álmodom,

holnap sírok, ha ma nevetek a cirkuszon.

    Gyerekek futnak az éveken át.

    Kicsit fáradtnak tűnnek már.

    Nézik, hol lehet, akit értenek,

    aki ünnepet csinál.

Én nem tudom másképp, csak ennyit tudok

és hiába kérnéd, mást nem adhatok.

Jöhet egy másik, aki többet ígér

és szebben dalol majd ő meg én.

    Ígérd, hogy más lesz az életünk,

    Ígérd, hogy szebbet nem is képzelhetünk

    A céla győzelem az mindent szentesít

    Ha győzni akarsz, csak az ígéret segít

Én nem tudom másképp, csak ennyit tudok

a csodák helyett, csak egy mosoly adhatok

Ne kérd, hogy higgyem amit nem hiszek

Nem tudok járni a víz felett

    Ígérd, hogy szép lesz az életünk

Ígérd, hogy szebbet nem is képzelhetünk

A Föld forog velünk a Nap körül tovább

Itt élünk kedvesem (s) ez itt a mennyország

    Csodálatos világ

    Semmit se hall, semmit se lát

    Csodálatos világ

    Elárulja mindig önmagát

Hogy mi lesz a vége, nem tudhatom

Sötétben élek, a fényről álmodom

Honnan jöttem, hová megyek

Ha tudnám a választ elmondanám neked

Nem tudom, hogy mért vagyok itt – nem tudom

Amikor először nevettél reám

Nem akartam hinni a szememnek

Amikor először beszéltem veled

Nem akartam hinni a fülemnek

Nem is értem azt, hogy miért én vagyok

Az a kiválasztott, kivel jársz

Nem is értem azt, hogy miért jó neked

Az, amikor este reám vársz

    Nem is érdekelt soha

Amióta látlak, nagyon jól tudom

Te vagy az, kit mindig néznem kell

Amióta hallom a hangodat, tudom

Te vagy az, kit mindig hallgatni kell

Meg is értem azt, hogy miért kell nekem

Az, hogy nagyon gyakran veled legyek

Meg is értem azt, hogy miért jó veled

Tudom azt, hogy nagyon szeretlek

    Nem is hagylak el soha

Nézd, odafenn a Nap

bíbor felhők alatt

ahogy szórja szét sugarát

Nézd, színezüst a Hold

fénye már messze jár

talán egyszer hazatalál

Nézd, lenn a vén folyó

tükrébe csillag hull

csendesen ráborul

Nézd, festett kék hegyek

az eget ostromolják

a valóság nem szab határt

A zene úgy árad

a hang úgy simogat

úgy érzed megvigasztal

Suhan a húron

és a zongorán

egy hajnali szerenád

                Ez a hangulat csak egy illúzió

                elázott papírhajó

                Még fent lebeg de már viszi az ár

                Ne várj tovább, hisz az időnk lejár

                Messze van még a vízesés

a zuhanó ébredés

Még ringatózol a hullámokon

De várnak ránk már a partokon

Voltunk már hullámvölgyben, s voltunk csúcsokon

És gyakran botladoztunk sötét színpadon

És néha olyan dolgok történtek velünk

Csak épp egy hajszál hiányzott, hogy végleg kész legyünk

Fáztam már hidegszélben, s perzselt már a nap

s jártam már reménytkeltő fényes ég alatt

A döntő pillanatban mégis elborult

Csak egy hajszálon múlt

    És egy hajszál is távolság

    Ha ennyin múlik a boldogság

    Lehet, hogy véletlen

    mégis bánt engem

    Mért nincsen soha szerencsém

Volt már az életemben néhány alkalom

Próbáltam elhinni, hogy nemcsak álmodom

Úgy tűnt, hogy senki nem fekszik már keresztbe

De észre kellett vennem, hogy egy hajszál került be

a levesbe

Volt úgy, hogy azt gondoltam, sínen vagyok

Indulásra készen vártak már a mozdonyok

Már majdnem együtt utaztunk a siker vonatán

Hajszál híján

    És egy hajszál is távolság

    Ha ennyin múlik a boldogság

Lehet, hogy véletlen

    mégis bánt engem

    Mért nincsen soha szerencsém

Voltunk már várólistán, s voltunk címlapon

Táncoltunk mezítláb a forró bádogon

Lehet, hogy véletlen

    mégis bánt engem

    Mért nincsen soha szerencsém

S minden egy hajszálon múlt …

Ki tudja már, hogy hová megyünk

és tudunk-e szeretni még

ha megérkezünk

Ki őrzi majd szívünk dalát

és a filléres emlékeink

hangulatát

    Gyűlöllek téged

    hazug ígéret

    De ha őszinte lennél talán

    szerethetnélek

    Kegyetlen játék

    gyűlöllek téged

    Pedig ezzel az erővel már

    szerethetnélek

Csöpög a méz és hazug a dal

és csak illúziókat ad el

a reklámipar

Nem érdekel, hogy ki mit ígér

hiszen elszáll a szó, és az írás

semmit sem ér

    Gyűlöllek téged

    hazug ígéret

    De ha őszinte lennél talán

    szerethetnélek

    Kegyetlen játék

    gyűlöllek téged

    Pedig ezzel az erővel már

    szerethetnélek

Hiszen tudom, hogy tudod, hogy minden most bizonytalan

És annak, ki elszántan hazudik, előnye van

De ha úgy érzed te is, hogy még lehetne más

Talán szívünkhöz szólhatna még egy vallomás

    Szerethetnélek                            

    és mégis félek

Hogy bármit mondsz, részedről minden

csak hazug ígéret

Kegyetlen játék

ilyen az élet

De ha őszinte lennél, talán

szerethetnélek

Régóta már keresem azt a csillagot

mit úgy követnék, hogy tudom, hová indulok

Régóta már várok rád,

hogy elindulj felém, hogy végre rám találj

Régóta már mindig azzal ébredek

hogy véletlenül talán jó útra tévedek

Régóta már álmodom

hogy hozzám érkezel egy tiszta hajnalon

Légy óvatos, kedvesem, sok mindent láttunk

légy óvatos kedvesem, sok mindent vártunk

Inkább ne szólj semmit, úgy ölelj át

meglátod, eltűnik az értetlen világ

Régóta már kutatom értelmemet

hol találnék magamnak búvóhelyet

Régóta már szeretném

hogy eltűnhessek egy kis dal rejtekén

Régóta már magasba hívnak vágyaim

bár gyengék még viaszból készült szárnyaim

Régóta már képzelem

hogy Földhöz közeledsz, hogy otthonod legyen

Légy óvatos, kedvesem, sok mindent láttunk

légy óvatos, kedvesem, sok mindent vártunk

Inkább ne szólj semmit, úgy ölelj át

meglátod, eltűnik az értetlen világ

Csillagvár távol van

rég eltemették

És mint az Ifjúsági Park

ma már csak emlék

Ott voltunk hatvannégy nyarán

s nagy tüzet raktunk

És szép jövőt ígérő

dalt dúdolgattunk

Csillogó szemmel

hallgattam csendben

S a szikrák izzó fényétől

láng gyúlt a szívemben

Az esti tábortűz mellett

leomlott minden fal

Éreztük, összetartozunk

s lelkünkből zengett fel a dal

    Csillagvári tábortűznél

    angyal szállt a földre

    Csillagvári tábortűznél

    lelkünk összefűzte

    Csillagvári tábortűznél

    éleszd fel a lángot

    Csillagvári tábortűz még

    újra visszavár

Csillagvár távol van

túl hosszú volt a tél

A sárga rózsák illatát

elfújta már a szél

Csillagos nyári éjszakán

Felcsendül még a dal

Egy angyal száll közénk

és halkan vígasztal

Ez jól van így, nincs semmi baj

    Csillagvári tábortűznél

    készülünk az útra

Csillagvári tábortűznél

szépen szólt a nóta

Csillagvári tábortűznél

éleszd fel a lángot

Csillagvári tábortűz még

egyszer visszavár

… Csillagvár távol van

Ha azt gondoltad rólam, hogy én varázsló vagyok,
és tőlem vártál új csodát,
A csalódásod érthető, de be kell vallanom,
hogy én is számítottam Rád.
Kérlek, hogy várj még, várj még,
annyi mindent nem mondhattam el.
Kérlek, hogy várj még, várj még,
gondold meg, hogy kinek mit hiszel.
Én azt hittem, hogy együtt sírunk, együtt nevetünk,
mint annyiszor már, oly sok éven át.
És nem gondoltam azt, hogy egyszer eljön majd a nap,
mikor nélkülem indulnál tovább.
Kérlek, hogy várj még, várj még,
annyi mindent nem mondhattam el.
Kérlek, hogy várj még, várj még,
gondold meg, hogy kinek mit hiszel.
Azt én sem mondanám, hogy mindent így képzeltem el,
hogy erről álmodtam hajdanán.
De keskeny palló vezet át a szakadék felett,
és ha átjutunk jobb lesz talán.
Kérlek, hogy várj még, várj még,
annyi mindent nem mondhattam el.
Kérlek, hogy várj még, várj még,
gondold meg, hogy kinek mit hiszel.
Én úgy hiszem, ha elmúlnak a kárvalló idők,
rendbe jönnek majd a dolgaink,
Ha megint újra érezzük, hogy összetartozunk,
lesznek még szép napjaink.
Kérlek, hogy várj még, várj még,
annyi mindent nem mondhattam el.
Kérlek, hogy várj még, várj még,
gondold meg, hogy kinek mit hiszel.

Esik eső, közel a tél,

hová mennél, ha elmennél?

Hideg a reggel, fúj a szél,

miért hiszed, hogy téged sosem ér.

Sok a felhő, sötét az ég,

ne hagyj magamra, maradj még!

Zizeg az erdő, reccsen a jég

Fűts be jól, mielőtt megfagynék!

     Sose ígérd, hogy szép lesz a nyár!

     Miért volna jó elhinni már?

     Tudod a pillanat nem költöző madár,

      miután elrepül, vissza nem talál

Esik eső….

       Ki tudja milyen nyár lesz az elkövetkező,

       hol vetődik partra a palackba zárt jövő….

       de ez a tél most van itt velünk,

       legyen hát szép, ha már ez jutott nekünk.

Esik eső…

        Tudod, a pillanat nem költöző madár,

         miután elrepül, vissza nem talál…

Esik eső…

ölelj át, mielőtt megfagynék!

Hol van már az egyszer volt, hol nem volt leány

Ki ártatlanul játszott még a házunk udvarán

Hova tűnt el, hova tűnt el

Hol van már a gyermekkor, a hajdan volt világ

A lépcsőházi fordulóban nyíló kis virág

Hava tűnt el, hova tűnt el

Emlékét most is őrzi a szívem, 

Álmomban visszajár

Egyszer volt, és ne kérdezd, hogy hol van

Bennem él örökre már

Hol van már az egyszer volt, hol nem volt legény

Ki felmászott a póznára május elsejénén

Hova tűnt el, hova tűnt el

Hol van már a pincéből a szánkó és a szén

A dörgő hangú házmester, kitől úgy féltem én

Hova tűnt el, hova tűnt el

Emlékét most is őrzi a szívem

Álmomban visszajár, 

Egyszer volt,és ne kérdezd, hogy hol van

Bennem él örökre már

-Talán egy dallam, talán egy régi film 

megőrizte még

Az elveszett idők emlékét

Hol van már az egyszer volt, hol nem volt leány

Ki fényes szélről énekelt ötvenhat nyarán

Hova tűnt el, hova tűnt el

Emlékét…

Születni kell, újra meg újra,
Indulni kell a háborúba,
És harcolni kell, meghalni és szeretni
Még nem elég.

Születni kell minden nappal újra,
Álmodni azt, ami nem válhat valóra,
És harcolni kell, meghalni és szeretni
Még nem elég.

Ég és föld között repülj velem,
Vezess át az életen,
Napot fess a szürke holdra!
Ég és föld között repülj velem,
Vezess át az életen,
Vigyél át a túlsó partra, igen!

Csak körbe-körbe forog velem.
Minden, ami egyszer volt s újra lesz,
Csak körbe-körbe forog velem.
Te álmodj tovább, kedvesem!

Nincs senki más, aki helyedre léphet,
Itt születtél, és itt kell élned,
Nincs másik hely, nincs más idő,
Meghalnod is csak itt lehet.

Keresem a hajnali fényben,
Vakító nap tüzében,
Hol van az a csillag az égen,
Virágom, el ne hervadj,
{...}, hogy megtalállak

Valahol az úton eltűnt előlem a fény,
Idegen a táj és nem tudom hol vagyok én,
Hol vagyok én és hol van a helyem,
Aki tudja mondja meg nekem,
Ezen a világon boldogok hol lehetünk.

Valahol az úton távoli még a remény,
Idegen tájon átutazó vagyok én,
Kimerülten hallgat a szivem,
Aki tudja mondja meg nekem,
Ezen a világon boldogok hol lehetünk.

Hol van ahol megmaradunk, megpihenünk végül,
Hol van ahol felszabadulhat a lélek.
Hol van ahol szárnnyal a dal, nem kaloda készül,
Hol van ahol nem maradunk egyedül.

A gyerek, aki voltam még velem él valahol,
Ha becsukom a szemem éjszaka fölém hajol.
Keresi a szót, a hangot a szivem,
Ha valaki tudja mondja meg nekem,
Ezen a világon boldogok hol lehetünk.

Valahol az úton túl vagyunk már a felén,
Valahogyan minden más, mint az út elején,
Lehet, hogy az életünk már csak ilyen,
És senki nem mondja meg soha nekem,
Ezen a világon boldogok hol lehetünk.

Hol van ahol megmaradunk, megpihenünk végül,
Hol van ahol felszabadulhat a lélek.
Hol van ahol szárnnyal a dal, nem kaloda készül,
Hol van ahol nem maradunk egyedül.

Soha már...
Én valahol még keresem.

Nem vagyok jövőbe látó távoli égi jel

csak egy földi álmodó, aki gyakran téved el.

Lehet, hogy nem vagyok pont olyan, amilyet mindig is kerestél

de az volna szép, ha mégis, 

ha így is szeretnél!.

Nehéz bármit mondanom, így az ezredvég felé,

de sose bújnék megtévesztő, üres szavak mögé.

Félrevezetni nem lenne nehéz téged, de nem ez a cél,

az volna szép, ha még is, 

ha így is szeretnél!

   Amit a képzeleted rólam mesél neked,

   számon kérni rajtam nem lehet.   

   Nélküled én úgy sem élhetek,

   és még az is lehet, hogy tévedek.

Meggyőzni nem tudom a még mindig kétkedőt,

hiszen nem vagyok próféta, aki ismeri a jövőt..

Nagyon szomorú lennék, hogyha félreértenél,

az volna szép, ha mégis, 

ha így is szeretnél.

   Amit a képzeleted rólam mesél neked,

   számon kérni rajtam nem lehet.

   Nélküled én úgy sem élhetek,

   hát engedd meg nekem, hogy ilyen legyek!

Nem vagyok tökéletes, aki mindent jól csinál,

és nem vagyok angyal, aki érted földre száll.

A magam útját járom bárki, bármit beszél,

de az volna szép, ha mégis, 

ha így is szeretnél!

Nézem a tó vizét, hallom a halk zenét,
és látom az égbolt hulló csillagát.
Mint közönyös idegent, úgy érzem a végtelent,
Valahol egy gyermek sír és semmi se jó ami ér.
Oly sok a szenvedés, a jóindulat kevés,
az ostobasággal szemben védtelen.
Világra jövünk valahol és az élet néha pokol,
Ha valahol létezel, mondd miért tűröd el.

Békét adj Uram kérlek, háborgó szivemnek,
Békét és reménységet a megszületendő gyereknek.

Hallom a híreket nézem a képeket,
Miért kell, hogy így legyen Ó Istenem,
Annyi a szenvedés és a segítség kevés,
Ha valahol létezel, mondd miért tűröd el.

Békét adj Uram kérlek, a háborgó szíveknek,
Békét és reménységet a megszületendő gyereknek.

Békét és reménységet, békét a világnak,
Békét és reménységet az ember ennyit csak kivánhat.

Békét adj Uram kérlek, a háborgó szíveknek,
Békét és reménységet minden ártatlan gyereknek.

Békét és reménységet, békét a világnak,
Békét és reménységet az ember ennyit csak kivánhat.

Adj békét, adj békét, Uram.
Békét és reménységet, békét a világnak.

Elaludni készül a nyár

ködök lusta fellege száll,

hűvösebb az éjszaka már,

vigyázz rám.

Ugye holnap útra kelünk,

zsebre vágjuk majd a kezünk

kicsit túl vidámak leszünk, 

vigyázz rám

     Ez az év is úgy tűnik el

     kérdezem, de mégse felel

     s hogy mi legyen majd dönteni kell

     vigyázz rám.

Szemed most is annyira szép

szerelemmel nézel-e még.

nevetésed éppen elég

vigyázz rám.

Összekötve ott van a zsák,

benne mind a nyári ruhánk,

nem emlékszik senki se ránk

vigyázz rám.

     Ez az év is úgy tűnik el

     kérdezem, de mégse felel

     aztán, majd ha dönteni kell

     vigyázz rám.

Csak megcsendülnek, és nagyon fájnak,

de őriznek minket, ránk vigyáznak, 

mert olyanról tudnak, mihez kevés egyetlen élet.

Szikrázó titkokat takargatnak, 

tudják az ember miről hallgat, 

és miről énekelnek a hajnali fények.

Néha angyalok laknak bennünk 

és szörnyek, amiket eltemettünk;

szavak, amiket nem mondunk ki.

És börtönnek tűnnek, vagy erős várnak,

koporsónak, vagy szülőágynak,

a szavak, amiket nem mondunk ki. 

Mint eltűnt barátok kézfogása, 

szerelmek elhalt suttogása, 

nevek, kihűlt arcokról életlen képek. 

Furcsa álmok a jövőt kutatják, 

de tények az álmokat dobozba rakják, 

varázsigékkel, miket beléd lehelt az élet.

Úgy hisszük istenek laknak felettünk, 

csak tettek, amiket elfeledtünk, 

és szavak, amiket nem mondtunk ki.

Mégis ítélnek felettünk, ránk mutatnak,

a földnek adnak, vagy vissza a napnak, 

a szavak, amiket nem mondtunk ki.

Önfeledt hitek és szigorú számok,

bentrekedt szitkok, vallomások, mik

tombolnak bennünk, míg állunk szótlan a térben.

Vakító fények, a testetlen lényeg, 

mint gyerekszájból a romlatlan lélek,

mi felénk árad, bátran fejtsük meg végre.

És vigyázzuk őket, mint gyertyalángot! 

Ne fojtsuk el, bár nagyon fájók -

aszavak, miket nem mondtunk ki.

Jobb, ha vakmerő zászlónkra tűzzük, 

vagy imáink csillogó gyöngyére fűzzük,

a szavakat, amiket nem mondtunk ki.

Most, hogy hallottad ezt, még ne szólj semmit, 

Csak jegyezd meg, végül is rendet kell tenni 

a szavak közt 

(amiket nem mondtunk ki).

Fenn élek a hegytetőn, ahol tiszta a levegő

idefentről a világ könnyen áttekinthető

Esténként tüzet gyújtok a sötétkék ég alatt

ami messziről is jól látható és meleget ad

Neked ég a tűz,

neked ég a tűz

a fénye nélkül nem találsz rám

és így örökre elkerülsz

neked ég a tűz

neked ég a tűz

itt nincs hatalma semminek

ami téged egyre űz

neked ég a tűz

A hegycsúcsról látom a felhők másik oldalát

idehallom az emberek és az istenek bánatát

A csillagos égtől megtanultam múltat és jövőt

a tűznél ülve a szikratáncban várom a nem jövőt

Neked ég a tűz, 

neked ég a tűz

a fénye nélkül nem találsz rám

és így örökre elkerülsz

neked ég a tűz 

neked ég a tűz

itt nincs hatalma semminek

ami téged egyre űz

neked ég a tűz

Valahol mélyen a szívünkben egy belső hang beszél

ez a hang felel annak, aki választ remél

Ha odafigyelsz, talán meghallod,hogy mit akar mondani

Keresd a tüzet mindenütt,ha te nem akarsz gyújtani

Neked ég a tűz, Neked ég a tűz

A fénye nélkül nem találsz rám

És így örökre elkerülsz

Neked ég a tűz Neked ég a tűz

Itt nincs hatalma semminek

Ami téged egyre űz

Neked ég a tűz

Könnyes volt a szeme, a szíve szomorú

és tudta, hogy a történet véget ért

A derűre mindig jön a ború

a bolond se kérdezi miért

Hm…, hm… ilyen az élet, 

valahogy mindig ilyen a dal…

Amikor eljött tavasz volt még

És nyáron az idő is nagyon szép

De szíven üt a hideg októberi szél 

És fagypontra süllyed a szenvedély

Hm.. hm…

Valakinek mindig mennie kell

És az, aki elmegy nem felel…

Valahol az égen ott a jel

De soha n kérdezd, soha ne kérdezd, 

Soha ne kérdezd,hogy miért hagy el…

Amikor a nyár után eljött az ősz, 

hittük,hogy a szerelem mindent legyőz

De látod milyen gyorsan rohan az idő

és csalódik minden reménykedő

Hm…, hm…

Mert valakinek mindig mennie kell

És az, aki elmegy nem felel…

Valahol az égen ott a jel

De soha ne kérdezd, soha ne kérdezd, 

Soha ne kérdezd,hogy miért hagy el…

Könnyes volt a szeme, a szíve szomorú

És tudta, hogy a történet véget ért

Azt írja a barátom, hogy nem bánta meg amit tett

Azt írja a barátom, hogy átvészelt rossz éveket

Azt írja a barátom, hogy megélt néhány nagy napot

Csak az a kár, kár, kár, hogy én itt vagyok

Bánkódik a barátom, hogy néhány szót már elfelejt

Sajnálja a barátom, hogy sok jó ember tönkrement

Úgy véli a barátom, hogy az idő neki dolgozott

Csak az a kár, kár, kár, hogy én itt vagyok

És azt írja, hogy -  mi lenne ha,…. mi lenne ha,…

én is vele mentem volna?…

Azt írja, hogy - nem panaszként – 

de még most is….

Én velem kell, én rólam kell álmodnia.

Válaszolnék barátom, hogy: jólesik ez, de minek?

Ne vedd zokon barátom, de néhány bókot nem hiszek

És ne írd többet, hogyha lehet, azt, hogy kár, hogy itt vagyok

a föld a virágnak nagy dolog

Végül annyit barátom, hogy itt is fújnak új szelek

E szelekről csak annyit itt, hogy egy csöppet sem fényesek

Fázós kézzel állok én, de annyit azért már tudok

Hogy a szél forgandó dolog,

Én a helyemen vagyok

Hát ne álmodozz, mi lenne ha,….. lett volna ha,

én is veled mentem volna?…

Ne sértődj meg, de a tűznek itt is, ott is

éppen úgy kell lobbannia, lángolnia, 

égnie és hamvadnia

Ne nézd az órát Kedvesem

a mutatók között lapul a félelem

Ne nézd az órát Kedvesem

hisz úgy is tudod, az idő végtelen

Ugye neked is feltűnt már,milyen rövid volt a nyár,

Az idő gyorsan elrepül,s közben börtönébe zár

Most is nézed az órád,mintha lekésnéd az életed

Neked nem az a fontos, ami van hanem az, ami még lehet.

Ne nézd az órát kedvesem

ami fontos az semmi más, csak az örök jelen

Ne nézd az órát kedvesem

hisz úgy is tudod, az idő végtelen

Hogyha akarsz egy szebb jövőt,ugye azt most kell kezdened

Saját magánál bölcsebb soha senki nem lehet

Megelőzni a pillanatot,mondd mire is volna jó?

Ráérsz akkor úszni,ha már süllyed a hajó.

Ne nézd az órád kedvesem,a jövőd helyett a jelened kell nekem

Ne nézd az órát kedvesem,hisz úgy is tudod, az idő végtelen

Semmi sincs, vagy minden itt van

egyszerre és mindörökre

Bezárhatod tenyeredbe

a nagyvilág egy kismadár most.

Engedd szálljon fel az égbe,

sötétségből ki a fényre

Gondolatban vele szállhatsz

egyik ágról, másik ágra

A valóság most nagyon fájna

fentről minden szép.

Felhők alatt, emberek közt

rossz álmok, ha kísértenek

Ne hidd el hiába hívnak

ne engedd, hogy elérjenek

Te csak marad olyan tiszta, 

mint a hó, repülj a földre

Hideg fényben tündökölve

mint a hó, repülj a földre

Ne nézz hátra, csak előre

csak előre nézz…

Este van már csillag van az égen
Véget ért megint egy szép napunk,
Későre jár mégis nehéz most a búcsú,
Hiszen isten tudja hol találkozunk.

Az angyalok is könnyes szemmel néznek,
Ha látják, hogy mi még együtt vagyunk.
Későre jár mégis nehéz most a búcsú,
De hát isten hozzád vár az otthonunk.

Egyszer még egy gyertyafényes csendes este visszatérünk,
S mint a régi dallamokra, álmainkra úgy emlékezünk.

Alszik már az utca és a város,
Ébren talán csak mi álmodunk,
Későre jár mégis nehéz most a búcsú,
Csak az isten tudja hol találkozunk.

Mára már a muzsikának vége,
Legyen ez az utolsó dalunk,
Későre jár mégis nehéz most a búcsú,
Legyen istenhozzád vár az otthonunk.

Egyszer még egy gyertyafényes csendes este visszatérünk,
S mint a régi dallamokra, álmainkra úgy emlékezünk.

Minden jó csak legyen jó a vége,
De addig még talán találkozunk,
Későre jár mégis nehéz most a búcsú,
És ha lehet legyen szebb a holnapunk.