unspecified.jpg

Kertész leszek

by Koncz Zsuzsa

Hungaroton/Gong

1975

Az első verslemez, melyen kizárólag magyar költők verseire komponált dalok hallhatók. A Jelbeszéd betiltását és a Bródy János ellen folyt rendői eljárást, majd bírósági ítéletet követőn született. (volt benne dac: "ha Bródy nem felel meg a rendszernek, tessék Arany és József Attila") A Fonográf zenekar kezdeti lendülete, Szörényi Levente és Tolcsvay László együttmuzsikálásának öröme átsegítette a társaságot ezen a nehéz perióduson és új távlatokat nyitott, elsősorban Koncz Zsuzsának, mint elődónak. A Vörös Rébék kísérletként indult és telitalálat lett.