Szabadnak születtél – Az elmaradt koncertek helyett új stúdióalbummal jelentkezik Koncz Zsuzsa

Generációkon átívelő egyedülálló életműve, a jelenre reagáló és mindenki által ismert dalai jellemzik az igazán hiteles művésznőt, Koncz Zsuzsát, aki a pandémia alatt sem tétlenkedik. Bár 2020-as országos turnéjának csupán néhány állomásán tudták megtartani a koncerteket, a közönségét így sem hagyta cserben az énekesnő. A karantén és korlátozások idején is munkával töltötte a napjait és ebben partnerei voltak zenész barátai, alkotótársai és zenekara is. Így a tavaly megjelent válogatáslemezét követően most új stúdióalbummal jelentkezik a Hungarotonnál. A Szabadnak születtél című lemez 11 dala javarészt új kompozíció, de egy régebbi Fonográf dal feldolgozása és a legendás Szeretni valakit valamiért című duett új verziója ugyancsak helyet kapott a kiadványon. 

Ez Koncz Zsuzsa negyvenkettedik albuma, ami még nemzetközi összehasonlításban is kivételes szám, de Magyarországon egyedülálló. A lemezzel töretlenül folytatódik a művésznő páratlan életműve, hiszen dalszövegeiben és hangzásában is kivételes album született. 

„A Szabadnak születtél valószínűleg egy egészen különleges helyet foglal majd el eddig megjelent lemezeim sorában. A körülmények és a környezet, amiben készült és amit ábrázolni próbál, mindenképp rendkívüli volt és maradt. Olyannyira váratlan és meghökkentő, amilyen egy életben csak egyszer fordul elő – ha egyáltalán előfordul.”  – mondta Koncz Zsuzsa.

„Az állandóan változó idő mindig új kihívások elé állít bennünket, és ezt mi a dalok szerzőivel, megpróbáljuk a magunk módján újra és újra feldolgozni és megfogalmazni. Ráadásul mindezt a számtalan gondolatot, érzelmet, veszteséget és örömöt én szeretném a közönségemmel feltétlenül megosztani. Bízva abban, hogy talán mindennek lehet egy közös tanulsága mindannyiunk számára. Zenével elmondani mindazt, amit látok, a saját bőrömön tapasztalok, amit szeretek vagy épp elítélek, amit  érzek és minderről gondolok, az rendkívül fontos a számomra. Mondhatnám, létszükségletem. Rendhagyó időket élünk, most kell megtalálni helyünket egy nem feltétlenül barátságos, sokszor ésszerűtlen és kiszámítatlan világban. Szeretném, ha ez sikerülne mindnyájunknak. Azzal áltatom magam, hogy dalaim is segíthetnek ebben. Kicsit naivan, de töretlenül hiszem ezt ma is.

Ez az album a felszínen nem mutat mást, mint szép és jó, helyenként fergeteges, olykor pedig csendes lírai dalok együttesét, amit remélhetőleg szívesen hallgathat bárki, akár aláfestő zeneként is. Az igazi üzenet csak a figyelmes hallgatóság számára bontakozik ki: szabadságról, igazságról, hazaszeretetről, álnokságról, árulásról, szerelemről, barátságról, a jövő, a sors kiszámíthatatlanságáról, életünk apró vagy épp meghatározó mozzanatairól. Hiszem, hogy értő füleken és érző lelkeken át megtalálja a maga útját ez a lemez is. 

Mindez talán túl komolyan hangzik, de a zene – a maga érzelmi erejével, hatalmával – gyógyír sebeinkre, fájdalmainkra. Elsimítja konfliktusainkat, miközben cselekvésre buzdító erőt is adhat.

Mi, akik dolgoztunk ezen az albumon – és én személy szerint különösen – egyet egészen biztosan tudatni akartunk mindenkivel, aki hallgat bennünket: SZABADNAK SZÜLETTÉL!” – hangsúlyozta Koncz Zsuzsa.

A lemezen szereplő dalok többségének szövegét Bródy János írta, a zenéket Gerendás Péter, Maróthy Zoltán és Tolcsvay László szerezték. A lemez művészeti vezetője, Závodi Gábor zeneszerző-szövegíróként is jelen van az albumon. A lemez egyik különlegessége pedig a tavaly karácsony előtt Kulka Jánossal készült duett, Bódi László Cipő egyik leghíresebb dalának feldolgozása, a Szeretni valakit valamiért.

A lemez megvásárolható a Media Markt boltjaiban, illetve megrendelhető a MediaMarkt és a Libri webáruházaiból.

kzs-hir-2-4.jpg