Koncz Zsuzsa - Valaki kell, hogy szeressen (Jordán Adéllal)

Hamarosan megjelenik a ‘Te szeress legalább’ című album!

Vége a titkolózásnak. :-)

Örömmel jelenthetem, hogy elkészült és október közepén meg is jelenik az a válogatás album, amin az elmúlt hónapokban dolgoztunk. A teljesség igénye nélkül választottam rá a dalokat a ’62-es Ki mi tud-tól napjainkig. (Nem volt egyszerű, nem panaszként mondom, volt miből szemezgetni. :)))

‘TE SZERESS LEGALÁBB’ lesz a címe és számtalan meglepetést tartogat, de erről majd később. Az album érdekessége, hogy a korábbi számokat lemezeim zenei producere, Závodi Gábor az eredeti hangfelvételek felhasználásával dolgozta fel és hangszerelte újra. Így volt ez a VALAKI KELL, HOGY SZERESSEN című dallal is, ami a Szerelem c., második lemezemen szerepel.

Most duettként született újjá a dal, amit még a nyár végén készítettünk Jordán Adéllal, akiből árad az energia és tehetség. Nagy élmény volt a közös munka. Adél nem csak zseniális színésznő, de nagyszerű énekes is. Az pedig, hogy videoklip is készülhetett a dalhoz szinte egyenlő a csodával, hiszen a hazai tv-felvételeimet, amik ehhez a lemezhez készültek, sajnos letörölték. 1972-ben viszont készült velem egy show műsor Kassán, amiben elénekeltem ezt a dalt is, és amit a szlovák nemzeti televízió megőrzött. Ezt használtuk fel. Adéllal pedig pár hete forgattunk hozzá Budapesten.

Fogadjátok akkora szeretettel, mint amekkorával készült!

K Zs